Csupasport: a Ms. Olympia aranykora és ami utána jött

T. N.T. N.
2021.04.27. 18:49
Címkék
A neves versenyt bemutató sorozatunk első részében a női testépítés kezdetéről írtunk, a folytatásban pedig az eseményekben és változásokban gazdag első két évtizedéről adunk rövid áttekintést.

Nyolcvanas évek, az aranykor

Vélhetően aranybetűs dátumként vonul be a női testépítés történelemkönyvébe 1980, akkor rendezték meg ugyanis az első Ms. Olympiát. A korábbi női testépítőversenyekkel ellentétben a résztvevők nem viselhettek magas sarkú cipőt, és pózolással egybekötve kellett megmutatniuk izmaikat a pontozóbíróknak és a közönségnek.

A kor szelleméről, illetve a hölgyek erőfeszítéseiről sokat elárul, hogy kezdetben Miss Olympiának hívták az eseményt, leginkább azért, mert sokan még mindig egyfajta szépségversenyként tekintettek rá. Az első győztesnek, az amerikai Rachel McLishnek még vékonyabb, kifejezetten atletikus testalkata volt, ám amint látni fogjuk, a későbbiekben a Ms. Olympián induló hölgyek is egyre inkább a maszkulin izomzat mellett tették le a garast.

Noha 1981-es verségét követően McLish egyszer (1982) visszahódította címét, egy évvel később a szintén amerikai Carla Dunlap ült fel a világ trónjára. A vékony izomzatú McLish nem nyert több Ms. Olympiát, és sokak szerint nem véletlenül. Ekkor már ugyanis új szelek fújtak a női testépítésben, aminek köszönhetően a domináns izomzat került előtérbe. Erre a legjobb bizonyíték az amerikai Cory Everson, aki 1984 és 1989 között sorozatban hatszor nyert, elsősorban kimondottan férfias testalkatának köszönhetően.

A teljes cikket elolvashatja acsupasport.huweboldalon.Nyolcvanas évek, az aranykor

A teljes cikket elolvashatja acsupasport.huweboldalon.

Legfrissebb hírek

Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

Csupasport
2026.05.17. 14:25

Törőcsik Zsófia a május végén kezdődő budapesti vb-n is mindent belead

Csupasport
2026.05.15. 15:18

Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört

Csupasport
2026.05.14. 08:46

Berlin Maraton: az idén is rajthoz áll a címvédő és világcsúcstartó Sabastian Sawe

Csupasport
2026.05.13. 13:50

Teszteltük a kifejezetten futóknak készített innovatív okosórát

Csupasport
2026.05.08. 11:36

A hétvégén rendezik a Balaton-felvidéki Bringafesztivált

Csupasport
2026.05.07. 16:21

Horn Zsanett nem bízott magában, de végül bronzérmes lett az Ultrabalatonon

Csupasport
2026.05.02. 16:52

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csupasport
2026.04.27. 13:05
Ezek is érdekelhetik