Tokió 2020: pórul jártak az olimpiai falu lakásainak vásárlói

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.11. 12:03
null
Thomas Bach NOB-elnök tavaly novemberi látogatása az olimpiai faluban (Fotó: AFP)
Akadnak olyanok, akik a tokiói játékok egyéves halasztása miatt ugyanennyi idővel később költözhetnek az olimpiai faluban már megvásárolt ingatlanjukba. Közülük többen követelnek kártérítést.

 

Tokió 2013-ban elnyerte a 2020-as nyári olimpia rendezési jogát, és a kormány rögtön megkezdte a felkészülést: a közúti munkával együtt mintegy 500 millió dollárt (154 milliárd forintot) költött a 12 000 sportoló befogadására alkalmas társasházkomplexum, a Harumi Flag megvalósítására. Az abban található ingatlanok nagy részét a játékok eredetileg tervezett, tavaly nyári rajtja előtt eladták a kivitelező cégek. Csakhogy senki nem számolt azzal, hogy a koronavírus-járvány miatt egy évvel átütemezik az olimpiát – a vevők 2020-as beköltözése ezzel együtt meghiúsult, lévén, hogy a kormány összesen további 38 és fél millió dollárt (csaknem 12 milliárd forintot) fizetett az ingatlancégeknek a Harumi Flag további egyéves bérleti jogáért – írta a Reuters az erről készített riportjában.

A portál két újságírója annak járt utána, mi történt azokkal az emberekkel, akiknek egy évvel tolódott a luxusapartmanba történő beköltözésük – számos vásárló kártérítést követel a fejlesztőktől.

Megdöbbentem, hiszen csupán egy rövid levelet kaptam, amiben arról tájékoztattak, hogy egy évvel később költözhetek. Emiatt természetesen az otthonom eladásának időpontját is át kellett ütemeznem. Arra gondoltam: »komolyan? Ez minden?«” – nyilatkozta a Reutersnek a nevét elhallgató 45 éves nő, aki 784 ezer dollárért (nagyjából 240 millió forint) vásárolt 95 négyzetméteres lakást a Harumi Flagben.

A nevét szintén elhallgató 37 éves kutatóorvos amiatt vett 110 négyzetméteres lakást, mert a menyasszonyával és a szüleivel szeretne együtt, tágasabb helyen élni – nekik további egy évig kell maradniuk a jelenlegi, 65 négyzetméteres ingatlanjukban, amely a férfi szerint nagyon kicsi nekik.

A tíz érintett ingatlancégnek személyesen kellett volna tisztáznia a helyzetet a vevőkkel, hiszen a beköltözési időpont bármilyen mértékű módosítása fontos változtatásnak minősül. Vizsgáljuk továbbá azt is, legálisan jártak-e el az érdekelt felek azzal, hogy egy évvel meghosszabbították a Harumi Flag bérleti jogát – nyilatkozta a Hironobu Todoroki ügyvéd.

A vezető fejlesztőcég, a Micui Fudoszan (Mitsui Fudosan) Residential szóvívője leszögezte, ahogyan eddig is tették, úgy a folytatásban is válaszolnak a megkeresésekre. A vállalat lehetőséget teremt arra, hogy elmagyarázza a szituációt a vásárlóknak. Felkínálták az opciót arra, hogy a késedelem miatt a vevők elálljanak az üzlettől, azt azonban a szóvivő nem árulta el, eddig összesen hány szrződést töröltek.

Egy másik, a harmincas éveiben járó férfi szerint a Micui Fudoszan (Mitsui Fudosan) Residentalnak a bérleti jog meghosszabbításából befolyt 38 és fél millió dollár valamekkora részét kártérítésre kellene fordítania.

A cég nem kommentálta a felvetést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik