Csupasport: ivott a Balatonból, hogy célba érhessen

2021.03.29. 20:31
Címkék
Blaskó Mihály segítség nélkül futotta körbe a tavat, de nagyobb feladat volt számára, hogy vizet vételezzen, mert a járvány miatt a közkutak és az üzletek sem üzemeltek – maradt a természet.

Felfoghatatlan.

A Balatont autóval is kihívás megkerülni, készülni kell rá, megtervezni az útvonalat. Kerékpárral már kimerítő, embert próbáló feladat.

Futva – felfoghatatlan.

Kitartás, a monotónia elviselésének nekünk, hétköznapi embereknek elképzelhetetlen szintje ez már, nem beszélve az őrületes fizikai teljesítményről.

És a tó körbefutásában is vannak fokozatok: lenyűgöző, emberfeletti produkció ez, ha a futó mellett mindig van valaki, aki a frissítőt szállítja, ételt ad, váltás ruhát cipel, biztat és biztosít mindent, amire szükség van.

Blaskó Mihály azonban segítség nélkül teszi meg a 222 kilométeres távot.

Magával cipelve mindent, amire útközben szüksége lehet.

Ebben a kategóriában, mármint a segítség nélküli futásban ő tartja a rekordot, 26 óra 40 perccel – szombaton reggel hétkor elrajtolt, hogy megjavítsa saját csúcsát.

Ez végül nem sikerült.

,,Pedig az egyik kedves barátom zrikált, hogy nyilván azért indulok szombaton, mert útközben át kell állítani az órát – nevetett Blaskó Mihály, aki legutóbb ősszel egy 24 órás versenyen próbálkozott. – Ez persze csak vicc volt, mivel az órát vasárnap hajnalban előre kellett állítani, nem pedig vissza, de természetesen az időeredménybe beleszámítottuk a kieső hatvan percet. Végül nem sikerült a csúcsdöntés, de nincsen ezzel baj.”

További részleteket megtudhat a csupasport.hu weboldalon, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Borza Helga a trifecta-világbajnokságról: Nem vagyok elégedett…

Csupasport
2026.11.06. 10:11

Győzött a Szőlőskörön, biztató a forma, célkeresztben az Ub

Csupasport
2026.10.25. 09:31

Két Európa-bajnoki cím és négy magyar érem a kutyás terepsport Eb-n

Csupasport
2026.10.22. 11:59

A Darálóval készült az októberi backyard-világbajnokságra

Csupasport
2026.10.14. 10:59

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
2026.10.12. 11:06

A hajnalok nem estek jól, de végig kiegyensúlyozott volt a vb-n

Csupasport
2026.10.11. 12:44

Meredekebbre emlékezett, de kihívás volt felfutni a sümegi várba

Csupasport
2026.10.09. 08:05

Törőcsik Zsófia világrekordját megjavítva lett ismét világbajnok

Csupasport
2026.10.05. 12:22