Csupasport: Usain Bolthoz hasonlítják a szupertinit

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2021.01.19. 19:02
Címkék
Az amerikai Erriyon Knighton még csak 16 éves, de már a nyolcszoros olimpiai bajnok jamaikai sprinterhez hasonlítják, s lehet, hogy fiatal kora ellenére indul a nyári olimpiai játékokon.

Nemrég több, futással is foglalkozó oldal beszámolt arról, hogy az amerikai tehetség, Erriyon Knighton profi szerződést írt alá az Adidasszal. A hír önmagában talán nem rengeti meg a világot, még ha ez azt is jelent, hogy a csupán 16 esztendős srác rögtön a profik közé lép, kihagyva a középiskola (2022-ben készül érettségizni) amatőröknek nyújtott lehetőségeit.

Az eredményei azonban jelzik, nem akármilyen adottságokkal rendelkezik, már 2019-ben 21.15-tel nyerte a 200 métert, tavaly pedig 20.33-at futott az Amateur Athletic Union junior olimpiai versenyén. A miheztartás végett: ez amerikai országos rekord a korosztályban, illetve ezzel az időeredménnyel a világ második legjobbja lett a 18 évnél fiatalabbak között, ráadásul 100-on 10.29-et repesztett. Mint utólag fogalmazott, részben ez a 10.29 változtatta meg a terveit, s itt érdemes visszacsatolni a bevezetésben említett szerződéskötéshez, amellyel egyúttal az is eldőlt, hogy az egyes portálok által a következő Boltként emlegetett fiatal végleg a futás mellett tette le a garast.

Videón megnézheti a fiatal rekordját 200 méteren, illetve további részleteket megtudhat a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54

Kalandos esztendőn van túl, de már megvannak az idei céljai 

Csupasport
2026.01.19. 17:14

A kilátók bajnoka kedvelt túracélpont lehet 2026-ban

Csupasport
2026.01.18. 14:23

Továbbra is motiválja a magyar színekben elért siker

Csupasport
2026.01.17. 15:45

Jön a leghavasabb, jubileumi Zúzmara Futófesztivál

Csupasport
2026.01.16. 11:21

Szennyai Dorián komolyan tervez a Spartathlonnal

Csupasport
2026.01.15. 18:05

Jégfesztivál és Európa-kupa a Városligetben

Csupasport
2026.01.09. 13:51
Ezek is érdekelhetik