Tokió 2020: arra kérik a sportolókat, a versenyük után vissza se menjenek a faluba

K. T. I.K. T. I.
2020.12.08. 12:45
null
Thomas Bach, a NOB elnöke (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) úgy döntött, hogy lerövidíti azt az időt, amennyit a jövő nyári tokiói ötkarikás játékokra érkező sportolók az olimpiai faluban tölthetnek – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

„Úgy gondoljuk, csökkentenünk kell az ott-tartózkodás időtartamát a koronavírus-járvány kockázatainak minimalizálása miatt" – idézte az MTI Thomas Bach NOB-elnököt, aki a szervezet végrehajtó testületének hétfői ülése után nyilatkozott.

A hírügynökség az olimpiai ügyekben járatos insidethegames.biz beszámolója alapján azt írja: a NOB külön útmutatót tett közzé, amelyben a nemzeti olimpiai bizottságokkal tudatja, milyen korlátozásokkal számolhatnak a 2021-es játékok kapcsán. Az előírások értelmében a sportolók várhatóan öt nappal a versenyük előtt érkezhetnek meg az olimpiai faluba, és onnan a versenyük után legfeljebb két nappal később távozniuk kell. A NOB felkérte a tagszervezeteit, hogy az útmutatásnak megfelelően módosítsák terveiket.

Az útmutató arra is kitér, hogy a sportolók a játékok előtti japán edzőtáborozását fogják rövidebbre, és szereplésüket követően lehetőleg már ne is térjenek vissza az olimpiai faluba. A versenyzőket kísérő csapattagok, például az adminisztrációs munkatársaktól, orvosoktól, gyógytornászoktól azt kérik, hogy ők maguk az utolsó sportolójuk távozását követően legfeljebb egy-két napig maradjanak a faluban – olvasható az MTI hírében.

Legfrissebb hírek

Egy évvel elhalasztva megnyitották a Maccabi Játékokat

Egyéb egyéni
2026.07.01. 18:10

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.06.29. 23:06

„Már az olimpiára kijutás is megérdemli az anyagi elismerést” – Fürjes Balázs az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.25. 19:26

Történelmi döntés a NOB-nál: minden olimpikon több mint 3 millió forintot kap az olimpiai részvételért

Egyéb egyéni
2026.06.24. 17:59

A NOB 2029-ben döntene a 2036-os játékok helyszínéről

Egyéb egyéni
2026.06.22. 18:03

Köln megerősítette olimpiarendezési tervét

Egyéb egyéni
2026.06.20. 17:09

Fábián László: Az Olimpia Napján a napi mozgásé a főszerep

Egyéb egyéni
2026.06.20. 14:49

Népsport: hol volt még Budapest és a szuezi válság?

Népsport
2026.06.17. 14:23
Ezek is érdekelhetik