Asztalitenisz: a Düsseldorf nyerte meg a férfi BL-t

2020.12.19. 18:39
null
Düsseldorfi siker született a BL-döntőben (Fotó: MOATSZ média)
A hazai környezetben játszó Borussia Düsseldorf 3:1-re nyert az 1. FC Saarbrücken ellen a férfi asztalitenisz Bajnokok Ligája döntőjében.

A nőkhöz hasonlóan a férfiaknak is egy néhány nap alatt lebonyolított torna keretében rendezték meg a Bajnokok Ligája 2020–2021-es kiírását. A döntőben 3:1-re nyerte meg a Düsseldorf a két német csapat párharcát, de könnyen alakulhatott volna fordítva is az eredmény – írta hírlevelében a sportág hazai szövetsége.

„Nagyon boldog vagyok, óriási nyomás volt rajtunk. Ha egy olyan klubban játszol, mint a Borussia Düsseldorf, mindenki azt várja tőled, hogy trófeákat nyerj” – nyilatkozta a finálé után Timo Boll, aki az első mérkőzését úgy nyerte meg 3:2-re a kínai Sang Kun ellen, hogy a rövidített döntő szettben 0:4-ről fordított 6:4-re.

A Düsseldorf hatodszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját, és mivel annak elődjében, a BEK-ben is ennyiszer diadalmaskodott, összesen már 12-szer bizonyult Európa legjobb klubcsapatának.

A BL-tornán Szudi Ádám az osztrák Wels színeiben játszhatott volna, de koronavírus-fertőzés miatt ki kellett hagynia a viadalt. Azóta már jól van, teljes erőbedobással edz a BOK-csarnokban, amely a válogatott ideiglenes központja az Ormai-csarnok felújítása alatt.

BAJNOKOK LIGÁJA, FÉRFIAK
DÖNTŐ
1. FC SAARBRÜCKEN TT (német)–BORUSSIA DÜSSELDORF (német) 1:3

Sang Kun–Timo Boll 2:3 (11:7, 6:11, 7:11, 11:4, 4:6)
Patrick Franziska–Anton Kallberg 1:3 (2:11, 7:11, 11:9, 6:11)
Darko Jorgic–Kristian Karlsson 3:1 (4:11, 11:8, 11:7, 11:3)
Sang Kun–Anton Kallberg 2:3 (3:11, 11:8, 4:11, 11:6, 5:6)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba 19 helyet javított a világranglistán

Egyéb egyéni
18 órája

Asztalitenisz: András Csaba megnyerte a varasdi WTT-versenyt

Egyéb egyéni
2026.03.16. 19:45

Asztalitenisz: András Csaba döntőbe jutott a horvátországi WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2026.03.16. 13:22

Asztalitenisz: András Csaba a döntőért játszik Varasdon

Egyéb egyéni
2026.03.15. 19:36

Asztalitenisz: András Csaba mindkét számban a negyeddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.03.10. 19:56

Asztalitenisz: András Csaba két számban is versenyben maradt

Egyéb egyéni
2026.03.09. 21:14

Asztalitenisz: Szántosi Dávid főtáblás lett Otocecben

Egyéb egyéni
2026.03.08. 15:43

Négy országgal és 300 fonttal indult a sikersztori

Népsport
2026.02.09. 07:02
Ezek is érdekelhetik