Tokió 2020: nem változik jelentősen a lángfutás útvonala

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.21. 12:24
Várhatóan nem változik jelentősen a jövő nyárra halasztott tokiói nyári olimpia lángfutásának útvonala.

Az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz oldal szerint a váltófutás rajtja márciusban, Fukusimában lesz, és bár alapjaiban nem változik semmi az idénre tervezetthez képest, az útvonal – költségcsökkentési céllal – valamivel rövidebb lesz majd.

„Továbbra is szeretnénk mindent az eredeti tervek szerint lebonyolítani, de bizonyos területeken, így például a lángváltóban szükség van bizonyos mértékű újratervezésre” – fogalmazott egy, a szervezőbizottsághoz közeli forrás a Reuters hírügynökségnek.

A 121 naposra tervezett váltófutás a 2011-ben szökőár, majd atomerőmű-baleset sújtotta fukusimai régióból az idén március 25-én vette volna kezdetét, ám a koronavírus-járvány miatt az ötkarikás játékokat jövőre halasztotta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

Az eredeti tervek szerint a láng - amellyel mintegy tízezren futnak majd - útja során mind a 47 japán prefektúrán áthalad és a július 23-i megnyitóra érkezik meg a tokiói olimpiai stadionba.

A jövő évi ötkarikás esemény augusztus 8-ig tart, a paralimpiát augusztus 25. és szeptember 5. között rendezik.

Az idén márciusban, Olümpiában meggyújtott láng jelenleg Tokióban van kiállítva.

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: „Van egy üvegpoharam Tokióból, abból senki más nem ihat”

Párizs 2024
2024.07.16. 14:16

A kínaiak szerint hamisak az úszóik elleni doppingvádak

Úszás
2024.04.22. 14:27

Tokió 2020: kizárhatják a kínai váltót, a WA tagadja; pontszerző helyen a magyarok – sajtóhír

Úszás
2024.04.20. 11:39

Ausztrál vádak szerint 23 kínai úszó doppingolt a tokiói olimpia előtt

Úszás
2024.04.20. 10:41

Tokió 2020: a megadott adatoknál 20 százalékkal többe került a rendezés

Tokió 2020
2022.12.22. 14:39

Atlétika: huszonkét hónapra büntették a brit sprintert

Tokió 2020
2022.10.10. 14:57

Tokió 2020: letartóztatták a szervezőbizottság vezetőségi tagját

Tokió 2020
2022.08.17. 12:10

Olimpia: Abe nélkül soha nem rendezték volna meg a tokiói játékokat – Thomas Bach

Egyéb egyéni
2022.07.08. 16:43
Ezek is érdekelhetik