Triatlon: még az idén megrendezik a világbajnokságot

Vágólapra másolva!
2020.07.17. 21:45
null
Idén lesz a triatlon-vb, de még nem tudni, pontosan mikor (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Triatlonszövetség (ITU) vezető testületének döntése értelmében 2020-ban év végén kerül sor a világbajnokságra a sportágban.

A szervezet irányítói pénteken videokonferencia keretében hozták meg határozatukat – az idei versenynaptárt érintő több módosítás mellett –, miután sportolókkal, edzőkkel, versenyszervezőkkel és a nemzeti szövetségekkel is egyeztettek erről a kérdésről. Hozzátették: ezzel kapcsolatban hamarosan bejelentik azt is, hogy pontosan hol és mikor rendezik meg a vb-t.

Az eseményt eredetileg augusztusban, Edmontonban tartották volna meg, de a pandémia következtében erről már áprilisban lemondtak.

A felnőtteknél a világbajnokság egy sorozat, amelyet a döntő (Grand Final) zár le. Utóbbin csak a legjobbak vehetnek részt és ott emelt pontokért küzdenek. A szezon márciusban kezdődik és fél éven át tart, a sorozat tavaly hét plusz egy állomásból állt. A felnőttek előtt hagyományosan sor kerül az U23-as és a junior korosztály legjobbjainak küzdelmére.

A paratriatlonosok – már kétszer is elhalasztott – idei vb-jét szintén megtartják év végén.

Arról már korábban határoztak, hogy a vegyes váltók – az eredeti versenynaptárban július közepére kiírt – világbajnokságát szeptember 4-5-én Hamburgban rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Triatlon: Szalai Fanni aranyérmes az ausztriai junior Európa-kupán

Utánpótlássport
16 órája

Németh Gergő és Zelinka Gabriella győzött a középtávú triatlon ob-n

Egyéb egyéni
2025.06.14. 15:13

Triatlon szupersprint ob: újbudai siker mindkét nem váltóversenyében

Egyéb egyéni
2025.06.08. 12:29

Triatlon szupersprint ob: férfiaknál Szűcs, a nőknél Pusztai nyert

Egyéb egyéni
2025.06.07. 19:16

A hónap utánpótlásedzője: május jelöltjei

Utánpótlássport
2025.06.05. 09:00

Triatlon, vb-sorozat: Lehmann Csongor tizedik lett Algheróban

Egyéb egyéni
2025.05.31. 18:23

A Tiszaújváros nyerte a férfi triatlon csapat ob-t

Egyéb egyéni
2025.05.24. 19:15

A paratriatlonos Mocsári Bence világkupa-győztes Szamarkandban

Egyéb egyéni
2025.05.24. 09:09
Ezek is érdekelhetik