Torna: elhalasztották a választást, posztján marad a nemzetközi szövetség elnöke

MTI MTIMTI MTI
2020.07.08. 09:40
null
Vatanabe még egy évig marad a FIG elnöke (Fotó: AFP)
Egy évvel meghosszabbították Vatanabe Morinari elnöki mandátumát a Nemzetközi Torna-szövetség (FIG) élén.

A japán sportvezető májusban jelezte, hogy ismét harcba száll a posztért. A tisztújítás a tervek szerint október 23. és 25. között l volna, de a koronavírus-járvány miatt a szövetség végrehajtó bizottsága egy évvel elhalasztotta az antalyai kongresszust.

A vezető testület – amint arról az insidethegames.biz oldal beszámol – a választott tisztségviselők mandátumát a jövő év végéig hosszabbította meg.

A 61 éves Vatanabe, aki 2018 óta tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), 2016 októberében nagy fölénnyel, a 119-ből 100 szavazatot begyűjtve győzte le a francia Georges Guelzecet a tokiói elnökválasztáson. Elődje, a 2019-ben elhunyt olasz Bruno Grandi húsz éven át állt a FIG élén.

A jelenlegi elnök a tokiói olimpia szervezőbizottságának vezető testületében is tevékenykedik, és ő vezeti azt a NOB-bizottságot, amely a felfüggesztett Nemzetközi Ökölvívó-szövetség helyett szervezi a sportág olimpiai versenyeit, beleértve a kvalifikációs küzdelmeket is.

Legfrissebb hírek

Torna: Szilágyi Nikolett gerendán ezüstérmes lett Várnában

Torna
2026.05.10. 19:47

Torna: Bácskay Csenge inspirációs díjat kapott Amerikában

Torna
2026.05.08. 21:55

Nadia Comaneci: Az úttörők nem követik a trendeket, ők teremtik azokat

Torna
2026.05.08. 09:14

Kovács Zsófia ismét odaérne Európa, vagy akár a világ legjobb tornászai közé

Egyéb egyéni
2026.05.07. 11:33

Kovács Zsófia nyert felemás korláton a torna ob-n

Torna
2026.05.03. 17:49

Újra önálló felnőtt-csapatbajnokság a férfi tornászoknál

Torna
2026.04.29. 16:55

Berki Krisztián a Magyar Tornaszövetség általános elnökhelyettese lett

Torna
2026.04.11. 13:48

„A torna volt az életem” – Kéry Anikó hetvenéves

Torna
2026.03.31. 09:19
Ezek is érdekelhetik