Vitorlázás: Diószegi Zoltánék nyerték az Ezüstszalagot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.07. 09:25
Az IRF Ventilo 28-as katamarán nyerte az év első hivatalos vitorlásversenyét, az Ezüstszalag éjszakai túraversenyt.

A Spartacus Vitorlás Egylet vasárnapi tájékoztatása szerint a harmadszor megrendezett viadalon a Balatonföldvár–Balatongyörök–Balatonföldvár távot mintegy tíz és fél óra alatt tette meg Diószegi Zoltán és legénysége, Székely András, Hunfalvy Csaba és Antal Gábor. A 118 hajóból álló mezőnyt alaposan próbára tette az éjszakai gyenge, nyugatias szél.

A magyar szövetség május elején jelentette be, hogy a biztonsági kockázatok minimalizálásával, a fokozatosság elvét követve június 1-jétől újraindítja a versenyeket. A szombaton elrajtolt Ezüstszalagra a – parti rendezvények kötelező elhagyása miatt – csökkentett nevezési díjat csak átutalással lehetett befizetni, parti nevezés nem volt. A díjkiosztó elmarad, a díjakat – köztük az abszolút elsőnek járó örökös vándordíjat, egy súlyos ezüsttálcát – később juttatja el a helyezetteknek a rendezőség.

Legfrissebb hírek

Élő közvetítés, GPS-nyomkövetés és izgalmas parti programok: ilyen lesz az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Egyéb egyéni
2025.06.06. 09:34

Vitorlázás: szerdán sem tudtak futamot rendezni az ILCA-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.14. 12:43

Vitorlázás: magyar alelnöke lett az európai szövetségnek

Egyéb egyéni
2025.05.05. 14:08

Vendée Globe: Weöres Szabolcs közelít a Jóreménység-fokhoz

Egyéb egyéni
2024.12.15. 09:57

Barcelona nem rendezi meg többet az Amerika-kupát

Egyéb egyéni
2024.10.24. 13:44

Amerika-kupa: megvédte címét a Team New Zealand

Egyéb egyéni
2024.10.19. 16:11

Vitorlázás: egy győzelemre a címvédéstől a Team New Zealand az Amerika Kupán

Egyéb egyéni
2024.10.18. 16:19

Amerika-kupa: elsőként a britek jutottak a Louis Vuitton-kupa fináléjába

Egyéb egyéni
2024.09.18. 17:29
Ezek is érdekelhetik