Tokió 2020: tavasszal döntenek majd végleg a játékok sorsáról

MTI MTIMTI MTI
2020.06.05. 09:42
A szervezőbizottság egyik vezetője szerint jövő tavasszal születhet végső döntés arról, hogy nyáron megrendezhető-e a tokiói olimpia.

Endo Tosiaki, a szervezőbizottság alelnöke pénteken úgy nyilatkozott, tavasszal kell megvizsgálni, hogy a koronavírus-járvány problémát jelent-e még a világban, és annak fényében lehet dönteni a játékok sorsáról. Azt a szervezők és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is már korábban jelezte, hogy további halasztásra nincs mód, azaz, ha 2021 nyarán nem rendezhető meg az olimpia, akkor törölni fogják.

Pénteken az is elhangzott, hogy a tavalyival ellentétben idén nem rendeznek majd nagyszabású ünnepséget a megnyitó előtt egy évvel.

„A vírus terjedésének veszélye miatt nem rendezhetünk ilyen eseményt” – idézte a NHK japán nemzeti televíziós társaság a szervezőket.

A tokiói játékokat márciusban halasztották el egy évvel, így a jelenlegi tervek szerint 2021. július 23. és augusztus 8. között kerül rá sor, míg a paralimpiára augusztus 24. és szeptember 5. között.

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35