Darts: Jelle Klaasen és Gary Anderson a négyes döntőben

2020.06.03. 23:29
A PDC Home Tour első elődöntőjében Jelle Klaasen és Gary Anderson is hamar továbbjutott, utóbbi nyerte meg a csoportot.

A PDC Home Tour első elődöntője gyors brékváltással kezdődött a világranglista 9. helyén álló skót Gary Anderson és a 99. helyen rangsorolt belga Mike De Decker között, ám ezt követően a kétszeres PDC-világbajnok Anderson jobban „tömegezve” 6–5-re legyőzte ellenfelét. 6–5-re legyőzte ellenfelét.

Az elődöntő másik két résztvevőjének összecsapása a holland Jelle Klaasen és az angol Dave Chisnall között jóval simább mérkőzést hozott: a világranglista 49 helyén álló holland könnyedén, 6–2-re nyert a 11. helyet elfoglaló angol ellen.

Klaasen a következő meccsen be is biztosította helyét a fináléban, miután 6–3-ra elkalapálta De Deckert, s miután az este negyedikmérkőzésén Anderson is megnyerte a második találkozóját – Chisnallt 6–3-ra felülmúlva –, az is eldőlt, hogy ők ketten kerülnek be a döntőbe, a kérdés csupán az volt, hogy melyikük nyeri meg a csoportot.

A harmadik helyet egy kimondottan izgalmas összecsapás végén a nem túl jó napot kifogó Chisnall szerezte meg De Decker ellen 6–5-ös győzelmével, így ezzel vigasztalódhat.

A csoportgyőzelem az utolsó összecsapáson dőlt el a két világbajnok, a BDO-nál 2006-ban győztes Klaasen és a 2015-ben és egy évvel később a PDC-nél győztes Anderson között, mégpedig utóbbi javára. A skót pontosabban kiszállózott, és jobban is „tömegezett” ellenfelénél, így 6–2-re győzött. Ezzel Anderson gyakorlatilag veretlenül menetelt az elődöntőig, holott a torna indulásakor még úgy volt, hogy a gyenge wifije miatt nem is tud részt venni a viadalon.

DARTS
PDC HOME TOUR
1. ELŐDÖNTŐ
Gary Anderson (skót, 93.43)–Mike De Decker (belga, 92.91) 6–5
Dave Chisnall (angol, 86.40)–Jelle Klaasen (holland, 86.47) 2–6
Mike De Decker (belga, 80.05)–Jelle Klaasen (holland, 88.48) 3–6
Gary Anderson (skót, 98.14)–Dave Chisnall (angol, 89.31) 6–3
Dave Chisnall (angol, 93.29)–Mike De Decker (belga, 87.84) 6–5
Jelle Klaasen (holland, 87.71)–Gary Anderson (skót, 92.76) 2–6

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Gary Anderson
3 3

18–10 +8 94.78 6
2. Jelle Klaasen
3 2 1 14–11 +3 87.55 4
3. Dave Chisnall3 1
2
11–17 –6 89.67 2
4. Mike De Decker
3
3
13–18 –5 86.93 0
Az utolsó előtti oszlopban a játékosok napi átlagát tüntettük fel.
Legfrissebb hírek

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
2026.08.14. 13:53

Le tudod győzni Luke Littlert egy legben? A Netflix 210 millió forintot ad érte

Egyéb egyéni
2026.07.28. 17:18

Littler nem kegyelmezett Gerwyn Price-nak a WMP döntőjében

Egyéb egyéni
2026.07.26. 22:41

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2026.07.25. 23:49

Kiderült, hogy kik képviselik a magyar színeket a Hungarian Darts Trophyn

Egyéb egyéni
2026.07.25. 17:29

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2026.07.25. 00:13

Littler fantasztikus játékkal ejtette ki Rockot a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2026.07.24. 00:41

Kiderült, mi okozta Cameron Menzies rosszullétét

Egyéb egyéni
2026.07.23. 11:11