Torna: nyolc évre eltiltották a tanítványait lelkileg terrorizáló amerikait

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.30. 11:11
Az Egyesült Államok Tornaszövetsége nyolc évre eltiltotta Maggie Haneyt, miután bizonyítottnak találta, hogy az edző lelkileg terrorizálta a tanítványait.
A szervezet szerdán közölte: két hónapos vizsgálatot követően megállapítást nyert, hogy a 42 éves Haney megsértette a szövetség etikai kódexét, továbbá veszélyeztette sportolói testi épségét. Hozzátették: büntetése lejártával – amelyet kétéves próbaidő is követ még – ismét kérheti tagsági felvételét, de igazolnia kell azoknak a tanfolyamoknak az elvégzését, amelyeken a sportolók egészségének megőrzését oktatták. A beidézett tanúk vallomásai alapján bizonyságot nyert, hogy Haney rendszeresen verbálisan bántalmazta és lelki terror alatt tartotta sportolóit, akiket gyakran sérüléseik ellenére is olyan feladatok elvégzésre kötelezett, amelyek további veszélyt jelentettek az egészségi állapotukra. Ezek aztán gyakran még súlyosabb sérülésekhez vezettek. Haney legismertebb versenyzői közé tartozik a 2016-ban olimpiai arany- és ezüstérmes Laurie Hernandez, valamint a 2018-ban világbajnok Riley McCusker.
Legfrissebb hírek

A Budapesti Honvédhoz igazolt Mészáros Krisztofer Eb-ezüstérmes tornász

Torna
20 órája

Altorjai Sándort beválasztották a Balkán Torna Szövetség végrehajtó bizottságába

Torna
2026.01.23. 11:54

Puskás Jenő: A terem és a magnéziapor illata örökre magával ragadott

Utánpótlássport
2026.01.16. 19:19

Szűcs Róbert lett a férfi tornászok szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.01.16. 14:47

Magyar Zoltán további építkezést és előrelépést remél a magyar tornászoktól

Torna
2026.01.12. 13:25

Ismét megműtötték Péter Sára válogatott tornász bokáját

Torna
2025.12.30. 08:25

Torna: a fiúk jól szerepeltek, a lányok adósak maradtak a sikerekkel

Utánpótlássport
2025.12.29. 18:35

Újabb orosz tornászok és ritmikus gimnasztikázók kaptak indulási engedélyt a nemzetközi versenyekre

Torna
2025.12.18. 22:32
Ezek is érdekelhetik