A hazai szövetség a FIE-től kapott tájékoztatás alapján jelezte, hogy a várakozásnak megfelelő döntést –amely többek között világkupa-viadalok és az Európa-bajnokság törlésére vonatkozik– a végrehajtó bizottság hozta meg.
Az egyéves kvalifikációs időszak március végéig tartott volna, így gyakorlatilag az utolsó versenyek maradtak el: tőrben egy egyéni Grand Prix, kardban és párbajtőrben pedig egy egyéni és csapat világkupa.
Ezeket, valamint a kontinentális zónakvalifikációs versenyeket– melyek közül az európai április közepén lett volna Madridban– a FIE akkor tartja meg, amikor az általános egészségügyi helyet biztonságossá válik, a versenyzők kivétel nélkül elég időt kapnak a felkészülésre és valamennyi nemzet képviseltetni tudja magát. A szövetség jelezte, hogy rangos felvezető világkupát is kiír majd a kvalifikáció hajrája előtt. Az eddig szerzett pontok és ranglistás helyezések érvényben maradnak, a jelenlegi helyzetben fagyasztja be átmenetileg a rangsort a FIE.
A hunfencing.hu emlékeztet rá, hogy a magyar férfi kard- és a női tőrcsapat már megszerezte a tokiói olimpiai kvótáját. A férfi párbajtőr- és a női kardcsapat sorsa az utolsó állomáson dől el, míg férfi tőrben és női párbajtőrben csak egyetlen egyéni kvóta kiharcolására van esély.

Doppingvétség miatt eltiltották az olimpiai bajnok úszót

Szűcs Luca és Márton Anna is negyeddöntős





