Csupasport: melyik Maráz Zsuzsanna kedvenc napja?

2020.04.06. 19:26
A Csupasport magazin kérésére Maráz Zsuzsanna, a kétszeres Spartathlon-győztes népszerű futó olyan napot választott, amikor nem is győzött.

„Hajnali fél ötre állítottuk be a telefon ébresztőjét. Nagyon feszes volt a program, ötkor volt a reggeli, hat órakor pedig a rajt, emlékszem, az első éjszaka alig bírtam aludni – mondta Maráz Zsuzsanna, aki 2016. szeptember 30-áról, első Spartathlon-teljesítéséről mesélt a Csupasportnak. Többször is felébredtem, végig éber voltam, amiatt aggódtam, nehogy elaludjam a rajtot.”

Bár a verseny előtt az volt az egyik legnagyobb félelme, hogy eltéved, az első tíz kilométer után tudta, hogy ettől nem kell tartania. Annyira profik és jól láthatók voltak a felfestések, hogy esélye sem lett volna rossz irányba menni.

Persze adódtak egyéb bonyodalmak, amelyekről a Csupasportnak mesélt, ahol arról is olvashatnak, a hegymászó Klein Dávid milyen változatosan edz, ha már itthon ragadt, és mászótársával idén nem mehet a Himalájába. „Hajnali fél ötre állítottuk be a telefon ébresztőjét. Nagyon feszes volt a program, ötkor volt a reggeli, hat órakor pedig a rajt, emlékszem, az első éjszaka alig bírtam aludni – mondta Maráz Zsuzsanna, aki 2016. szeptember 30-áról, első Spartathlon-teljesítéséről mesélt a Csupasportnak. Többször is felébredtem, végig éber voltam, amiatt aggódtam, nehogy elaludjam a rajtot.”

Bár a verseny előtt az volt az egyik legnagyobb félelme, hogy eltéved, az első tíz kilométer után tudta, hogy ettől nem kell tartania. Annyira profik és jól láthatók voltak a felfestések, hogy esélye sem lett volna rossz irányba menni.

Persze adódtak egyéb bonyodalmak, amelyekről a Csupasportnak mesélt, ahol arról is olvashatnak, a hegymászó Klein Dávid milyen változatosan edz, ha már itthon ragadt, és mászótársával idén nem mehet a Himalájába.

Legfrissebb hírek

A szervezők úgy készülnek – szombaton Balaton-átúszás

Csupasport
Tegnap, 7:08

Hét magyar jet-ski-érem a hazai világversenyen!

Csupasport
2026.07.20. 06:00

A gyomorproblémája ellenére győzött a vajdasági huszonnégy óráson

Csupasport
2026.07.19. 07:14

10 500 résztvevő, a világ leghosszabb tavi hajófolyosója – jön a 44. Lidl Balaton-átúszás

Csupasport
2026.07.14. 17:41

Az uszonyosúszó-világbajnok Kiss Nándor már a Balaton-átúszásra készül

Csupasport
2026.07.13. 16:14

A béke kerékpáros nagykövete – Hosszú Kávé Zelei Józseffel

Képes Sport
2026.07.12. 08:33

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
2026.07.02. 18:11

Több mint négyezren evezték át a Balatont

Csupasport
2026.06.28. 04:30