Tokió 2020: július 23-án kezdődik a jövő évi olimpia – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.03.30. 13:33
null
Megszületett a döntés: július 23-án kezdődik a jövő évi olimpia (Fotó: AFP)
Július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart majd 2021-ben a tokiói olimpia, míg a paralimpiára augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor – közölte hétfőn a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC), a játékok szervezőbizottsága, Tokió városa és a japán kormány.

 

A XXXII. nyári ötkarikás játékokra eredetileg idén július 24. és augusztus 9. között került volna sor, a paralimpia pedig augusztus 25-én rajtolt volna, de a koronavírus-járvány miatt múlt kedden mindkét eseményt a jövő évre halasztották. Az elnevezés továbbra is Tokió 2020, illetve paralimpia 2020 lesz.

A NOB hírleveléből kiderül, hogy az illetékes szervek vezetői – Thomas Bach NOB-elnök, Mori Josiro, a szervezőbizottság elnöke, Koike Juriko, Tokió kormányzója, valamint Hasimoto Szeiko, olimpiáért és paralimpiáért felelős miniszter – telekonferencia keretében egyeztek meg az új dátumról.

A döntést három fő szempont alapján hozták meg, ezek a következők: a sportolók és minden résztvevő egészségének védelme, egyúttal a COVID-19 vírus megfékezése; az olimpiai sportágak és a versenyzők érdekeinek védelme; a globális nemzetközi sportnaptár.

Ahogy a NOB fogalmaz, ezek az új időpontok elegendő időt adnak az egészségügyi hatóságoknak és a játékok szervezőinek, hogy megküzdjenek a koronavírus-járvány következményeivel, s mivel szinte napra pontosan egy évvel az eredeti dátumok után kezdődnek majd a seregszemlék, a minimumra csökkenthető a halasztás miatti zavar a nemzetközi sportnaptárban. Hangsúlyozzák: ezzel elég idő marad a még hátralévő kvalifikációs versenyek lebonyolítására is.

„Szeretnék köszönetet mondani minden nemzetközi sportszövetségnek egyhangú támogatásukért, a kontinentális és a nemzeti olimpiai bizottságoknak pedig a nagyszerű közreműködésükért és támogatásukért – idézte a NOB Thomas Bachot.Köszönöm a NOB sportolói bizottságának is a munkát, állandó kapcsolatban voltunk az elmúlt napokban. Bízom abban, hogy a szervezőbizottsággal, a tokiói és a japán kormánnyal, valamint minden partnerünkkel megfelelünk ennek a példátlan kihívásnak. Az emberiség jelenleg egy sötét alagútban van, a tokiói olimpia lehet a fény az alagút végén.”

Andrew Parsons, az IPC elnöke szerint fantasztikus, hogy ilyen gyorsan megtalálták az új időpontokat, amelyek a sportolóknak és az érintetteknek bizonyosságot adnak, az egész világnak pedig valamit, amire várakozással tekinthet előre.

„Amikor jövőre sor kerül majd a paralimpiára Tokióban, az az emberiség egységének különleges megnyilvánulása lesz, az emberi ellenálló képesség globális ünnepe és a sport szenzációs megmutatkozása” – fogalmazott a brazil sportvezető.

Thomas Bach és Abe Sindzo japán miniszterelnök múlt kedden jelentette be a játékok 2021-re halasztását, a döntés példa nélküli a modern kori játékok 124 éves történetében.

Olympics on Twitter

IOC, IPC, Tokyo 2020 Organising Committee and Tokyo Metropolitan Government announce new dates for the Olympic and Paralympic Games Tokyo 2020 https://t.co/QITtT5dcl8



Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
Tegnap, 6:35

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik