Sakk: nevetőgáz okozhatta az ukrán nagymester halálát

K. Zs.K. Zs.
2020.03.06. 18:35
null
Sztaniszlav Bogdanovics és Alekszandra Vernyigora (Fotó: Facebook)
Moszkvai lakásában holtan találták Sztaniszlav Bogdanovics 27 éves ukrán sakknagymestert, valamint 18 éves barátnőjét, a még egyetemista, de szintén kiváló sakkozó Alekszandra Vernyigorát. Sajtóhírek szerint a pár halálát az ún. nevetőgáz belélegzése okozta.

 

A hivatalosan dinitrogén-oxid nevű, édeskés ízű és szagú gáz táplálja az égést, a belsőégésű motorok teljesítményének fokozására használják, alkalmazzák a gyógyászatban is, ám éppen euforizáló hatása miatt alkalmas narkotikumnak is.

A kéjgáznak vagy nevetőgáznak is nevezett anyag nagyobb mennyiségben belélegezve nehezíti a légzést, „kedélyjavító” használata nem egy halálesethez vezetett már.

Bogdanovics és Vernyigora holtteste mellett nevetőgázt tartalmazó, annak belélegzését segíteni hivatott ballonokat találtak. A rendőrség kizárta az idegenkezűséget – írja a BBC a sport.ua és a chess-news.ru híradásaira hivatkozva.

A különösen rapidsakkban erős Bogdanovics nagymester annak idején U18-as ukrán bajnok volt, és néhány nappal ezelőtt azzal keltett feltűnést, hogy egy online sakktornán orosz színekben versenyzett szülőhazája, Ukrajna ellen.

Ukrajnában sokan kritizálták ezért, emlékeztetve arra, hogy Oroszország megszállva tartja szülőhazája bizonyos területeit. Egy Facebook-posztban reagálva Bogdanovics többek között azt írta: Moszkvában vendégeskedik, ahol megbecsülik, és ő a maga részéről így kívánt egy apró lépéssel hozzájárulni a két ország közötti feszültség enyhítéséhez.

Legfrissebb hírek

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
10 órája

Olvasóink szerint magasan Tóth Balázs volt a mieink legjobbja Ukrajna ellen

Magyar válogatott
10 órája

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
15 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
16 órája

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
17 órája

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
17 órája

„Az ukrán válogatott korántsem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
18 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
21 órája