Sakk: felfüggesztették a világbajnok-jelölti tornát is!

2020.03.26. 09:53
Csütörtökön a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) közleményben jelezte, felfüggeszti a Jekatyerinburgban zajló sakkvilágbajnok-jelölti tornát.

Mivel Oroszország kormánya úgy döntött, március 27-től ideiglenesen megszakítja a személyi légi közlekedést a többi országgal a koronavírus-járvány miatt, a FIDE úgy határozott, azonnali hatállyal felfüggeszti a tornát.

A közlemény szerint az első hét forduló eredményei érvényesek maradnak, a küzdelem pedig majd a nyolcadik fordulóval folytatódik – hogy mikor, egyelőre megjósolhatatlan.

Szerdán Alekszandr Griscsuk úgy nyilatkozott, most már ideje lenne felfüggeszteni a versenyt: Az egész légkör nagyon barátságtalan, a biztonsági intézkedések, hogy mindenki maszkban van. Nehéz így sakkozni, nem is akarok játszani, nem is akarok itt lenni.”

Polgár Judit az M1 aktuális csatornának kiemelte: a járvány miatt az egész világ új és nehéz helyzet előtt áll, amikor nagyon nehéz jó döntéseket hozni.

„A legfontosabb az, hogy mindenki tudja, érezze, ha valamit halogatunk, az ebben az esetben ugyanolyan komoly döntés, és az lehet jó is, meg rossz is” – fogalmazott minden idők legsikeresebb női sakkozója.

Mint mondta, az eredetileg háromhetesre tervezett viadal fizikailag és mentálisan is nagy kihívás a résztvevők számára. A kényszerszünet pedig akár a végkimenetelre is hatással lehet, mivel a játékosok ezt kihasználva módosíthatnak felkészülésükön. Elárulta, az ő pályafutása során nem fordult elő hasonló felfüggesztés, amelyet „nagyon extrém" helyzetnek nevezett.

Hozzátette, az otthoni és online hobbisakkozásnak viszont nem okoz problémát a vírus, „inkább nagy lehetőségeket ad továbbra is".

Legfrissebb hírek

Erling Haaland is befektet az új sakkvilágbajnokságba

Egyéb egyéni
2026.03.19. 15:54

Az oroszok nem indulhatnak, négy magyar szerepel Huelvában a tollaslabda Eb-n

Egyéb egyéni
2026.03.18. 12:40

Az orosz kajak-kenusok semlegesként indulhatnak a vb-n

Kajak-kenu
2026.03.11. 15:51

Visszatérhetnek a nemzetközi mezőnybe az orosz utánpótlás kézilabda-válogatottak

Kézilabda
2026.03.07. 14:42

A CAS és a kollektív bűnösség: meddig ér az útlevél?

Egyéb egyéni
2026.03.06. 19:19

A semlegesség ára: mit rejt az AIN-státusz?

Egyéb egyéni
2026.03.01. 19:05

A Nemzetközi Sportmászószövetség véget vetett az oroszok és a fehéroroszok felfüggesztésének

Egyéb egyéni
2026.02.23. 17:16

Paralimpia 2026: hat orosz és négy fehérorosz versenyző indulhat

Egyéb egyéni
2026.02.17. 16:55
Ezek is érdekelhetik