Csupasport: Varga Csaba most áll készen az Everestre

V. SZ.V. SZ.
2020.02.06. 19:54
Címkék
Az idei szezonban kemény fába vágta a fejszéjét a nagyváradi Varga Csaba, a Kalifa Alpin Csapat tagja a Mount Everest pótlólagos oxigén nélküli megmászására készül, aminek érdekében a futás és a crossfit mellett légzéstechnikai edzéseket is végzett.


„Amióta tavaly visszajöttem a Dhaulagiriről, az járt a fejemben, ha lesz rá lehetőségem, megpróbálkozom a Mount Everesttel. Ennek több oka is van, az első, hogy ez a világ legmagasabb hegye, ami mindig vonzó, másrészt pótlólagos oxigén nélkül magyarok még nem mászták meg" – mesélt motivációiról Varga Csaba a Csupasportnak, hozzátéve, úgy érzi, most áll készen erre a kihívásra.

Az is sokat számít neki, hogy idén van a Nemzeti összetartozás éve, a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója, ami határon túli magyarként neki többet jelent. Azt szeretné üzenni a határon túli magyaroknak, hogy igenis vállalják az identitásukat, a nemzeti hovatartozásukat.

A Varga Csabával készült teljes interjú mellett oldalunkon újra jelentkezik Lőrincz Olivér, aki ezúttal arról írt, mit érdemes észben tartaniuk azoknak a futóknak, akik a városi futások megszokott világát felcserélnék a terepre.

Legfrissebb hírek

A szervezők úgy készülnek – szombaton Balaton-átúszás

Csupasport
Tegnap, 7:08

Hét magyar jet-ski-érem a hazai világversenyen!

Csupasport
2026.07.20. 06:00

A gyomorproblémája ellenére győzött a vajdasági huszonnégy óráson

Csupasport
2026.07.19. 07:14

10 500 résztvevő, a világ leghosszabb tavi hajófolyosója – jön a 44. Lidl Balaton-átúszás

Csupasport
2026.07.14. 17:41

Az uszonyosúszó-világbajnok Kiss Nándor már a Balaton-átúszásra készül

Csupasport
2026.07.13. 16:14

A béke kerékpáros nagykövete – Hosszú Kávé Zelei Józseffel

Képes Sport
2026.07.12. 08:33

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
2026.07.02. 18:11

Több mint négyezren evezték át a Balatont

Csupasport
2026.06.28. 04:30