Csupasport: bringázva segített Délkelet-Ázsiában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.01.10. 19:21
Hamarosan hazatér küldetéséből Preier Bálint, aki tavaly ősszel utazott el Bangkokba, hogy kerékpározással gyűjtsön adományokat beteg gyermekeknek, s mindezért négyezer kilométert tekert.

A teniszedző nem először vágott bele hasonló jellegű kalandba, a 2019 őszén kezdődő küldetése előtt március elején indult Bangkokból, s Laoszba, Vietnámba és Kambodzsába tekert, végül vissza Bangkokba. A táv – a mostanihoz hasonlóan – négyezer kilométer volt, és a túra során gyűjtött adomány a Mosonmagyaróváron nyíló hospice házhoz került.

„Életem eddigi legkeményebb túrája volt, naponta legalább három, más és más jellegű kihívás ért. Nagyon örülök, hogy sikerült megoldanom, legtöbbször egyedül. Az egyik legnagyobb kihívás az elfertőződött sebek kezelése volt. Egy alkalommal tíz napig kellett kórházakba járnom, hogy kitisztítsák a bokámon keletkezett sebet, majd amikor végre begyógyult, egy pálmalevél elvágta a talpamat, úgyhogy jöhetett újabb hat nap kórházlátogatás. Mindez persze nem nagyon tántorított el az eredeti célomtól, így is szinte megállás nélkül tekertem."

Egyéb érdekességeket megtudhat acsupasport.huweboldalon!

Legfrissebb hírek

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

Sportágtörténelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2026.08.31. 16:23

Sokat kivett belőle a meleg, de így is győzött a rövidített Desedán

Csupasport
2026.08.29. 07:30

Indul a harmadik 21 napos kihívás – várják a futókörök jelentkezését

Csupasport
2026.08.25. 16:54

Győzelmet hozott a Deseda Ultramaratonon a túlélő üzemmód

Csupasport
2026.08.24. 11:56

Vindics-Tóth Lili: Akár még nagyobbat is lehet álmodni!

Atlétika
2026.08.18. 07:00

Idén élőben közvetítik a YouTube-on a Budapest Félmaratont

Csupasport
2026.08.17. 16:33

Új részvételi rekord a legnagyobb hazai szabadidős sporteseményeken

Csupasport
2026.08.15. 14:26