Tokió 2020: ötvenezer eurót ér az aranyérem Szerbiában

T. J.T. J.
Vágólapra másolva!
2019.09.20. 16:39
A szerb kormány ötezer euróval emelte meg az olimpiai érmek után kifizetett jutalmat: míg 2016-ban egy ötkarikás aranyérem 45 ezer eurót ért, addig Tokióban már 50 ezer eurót (16.5 millió forint) kap az a szerb színekben szereplő sportoló, akinek sikerül a dobogó legmagasabb fokára állnia.

A hírt Szerbia ifjúsági és sportminisztere, a korábbi kiváló vízilabdázó, Vanja Udovicsics erősítette meg, aki közölte, hogy az arany- 50 ezer, az ezüst- 45 ezer, a bronzérem pedig 40 ezer eurót ér majd.

„A múlt héten a szerb kormány elfogadta azt a javaslatot, amely szerint növeljük majd az olimpiai és a paralimpiai érmek után járó jutalmat. Szerbiában soha ilyen magas összeget nem fizettek még az olimpiai érmek után” – mondta Udovicsics, aki hozzátette, rekordszámú medáliát vár a szerbiai sportolóktól a Tokióban, vagyis nyolcnál többet, mivel Szerbia ennyi éremmel zárta a 2016-os riói ötkarikás játékokat.

Három évvel ezelőtt az olimpián a csapatsportokban szerzett érmek 5000 euróval kevesebbet értek az egyéni sportágban kiérdemelteknél, vagyis amíg Davor Stefanek birkózó az első helyért 45 ezer eurót kapott, addig a szintén aranyérmes vízilabdázók fejenként 40 ezerrel gazdagodtak. A szerb kormány ezen is változtatott, s a jövő évi olimpián a csapatsportokban szerzett dobogós helyezések ugyanannyit érnek, mint az egyéni sportokban nyert érmek.

Legfrissebb hírek

Az alsó ágon a szerbek és a britek nyerték a csoportot a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 17:56

Fáradt befutó – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.01.25. 23:01

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20

Fölényes győzelmével Szerbia lesz Magyarország ellenfele a vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
2026.01.23. 21:51

Hiába nyertek az osztrákok a szerbek ellen, búcsúztak a férfi kézilabda Eb-től

Kézilabda
2026.01.19. 20:03

Döntetlent játszott a szerbekkel a magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.01.17. 16:27

A szerbek simán megverték a franciákat a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.16. 21:58
Ezek is érdekelhetik