Tokió 2020: hűsítő műhavat szórtak önként jelentkezőkre

MTI MTIMTI MTI
2019.09.13. 11:03
Hűsítő műhavat szórtak önként jelentkezőkre a jövő évi, tokiói olimpia szervezői, akik a játékok idején várható hőségre készülnek.

A pénteki teszteseményen – melyre a kajak-kenus előolimpia alatt került sor – a rendezők egy teherautóra szerelt hóágyúból 300 kilogrammnyi jégreszeléket permeteztek a mintegy 150 fős közönségre, melynek többsége a felvételek alapján élvezte a műveletet.

Ez az egyik ötlet, amelyet megpróbálunk bevetni, ettől persze nem csökken a kánikula, de javítja az emberek hőérzetét” – jelentette ki Okamura Taka, a szervezőbizottság egyik igazgatója.

A japán házigazdák többek között párakapukkal, árnyékos és klimatizált pihenőhelyiségekkel, továbbá a szurkolóknak osztandó víz- és jégcsomagokkal készülnek az olimpiára, melyre július 24. és augusztus 9. között kerül sor Tokióban.

Augusztusban a hőség miatt a triatlonosok tesztversenyén a sportolók egészsége érdekében megfelezték a női döntő zárószámát: tíz kilométer helyett csak ötöt futottak. Néhány nappal korábban az evezősök junior-világbajnokságán – ezen a pályán rendezik a kajak-kenus versenyeket is – több sportoló orvosi ellátásra szorult.

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35