EJ: Major hajszállal maradt le a sportpisztolyos döntőről

2019.06.26. 11:47
null
Major Veronika csupán rosszabb utolsó tizes sorozatával szorult ki a fináléból (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Major Veronika csupán rosszabb utolsó tizes sorozatával szorult ki a fináléból és végzett a 9. helyen női sportpisztolyban a minszki Európai Játékok olimpiai kvalifikációs sportlövő-versenyén. Csonka Zsófia 24. lett.

A keddi naphoz hasonlóan a szerdai 30 gyors lövést is két részletben teljesítette a 36 fős mezőny, és ezúttal is Csonka Zsófia került az első csoportba a két magyar közül.

A szám 2015-ös Európa-bajnokának a rapid rész általában az erőssége, ám ezúttal a 287 körös pontlövészetéhez gyorsban csak 283 kört tudott hozzátenni. Így 570 körös összeredményt ért el, amivel akkor biztossá vált, hogy nincs esélye a döntőbe bejutni, amikor még a mezőny második fele bele sem kezdett a gyors részbe.

Major Veronika – aki már februárban tokiói kvótát szerzett – 289 kört ért el kedden, majd szerdán remekelt, a 30-ból csupán hat kilencest lőtt, a 294 körrel 583-ra „javította fel” eredményét. A kiváló második nap azonban nem ért döntőt, annak ellenére, hogy még a hatodiknak is 583 kör állt a neve mellett az eredményjelzőn. A hatodik és a hetedik helyezett ugyanis több belső tizessel zárt, míg a nyolcadik bolgár Antoaneta Boneva ugyanannyi belsőt lőtt, ám utolsó sorozata eggyel jobb lett, mint Majoré (98-97).

„Vera szenzációs volt ma, és nagyon profin vette tudomásul az eredményt. Annyit mondott csak nekem, hogy most úgy tűnik, nem volt szerencséje, de majd legközelebb ott lesz a döntőben” – nyilatkozott az MTI-nek Sinka László, a magyar szövetség főtitkára.

Szerdán a már kvótás Péni István és a hétfőn légpuskában negyedik Sidi Péter a kisöbű szabadpuska összetett számban szerepel, Pongrátz Bianka pedig a skeetesek versenyének első napját teljesíti, melyen 75 korongra lőnek a versenyzők.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Lakner Gábor

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vk: Dénes Eszter hét tizeddel maradt le a légpuska döntőjéről

Egyéb egyéni
2026.04.12. 17:17

Major Veronika negyedik a légpisztolyosok versenyében a sportlövő-vk-n

Egyéb egyéni
2026.04.11. 16:07

Sportlövő-vk: Nagybányai-Nagy Anna negyedik összetett puskában

Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:05

Sportlövő-vk: Fábián Sára ötödik sportpisztolyban

Egyéb egyéni
2026.04.09. 13:31

Sportlövő-vk: Dénes és Péni ezüst-, Major és Nagy bronzérmet nyert a vegyes csapat számokban

Egyéb egyéni
2026.04.07. 17:36

Sportlövő Eb: tizennyolc fős magyar csapat indul Eszéken

Egyéb egyéni
2026.04.02. 19:37

Sportlövő Húsvét-kupa: Péni István vasárnap sem talált legyőzőre összetett puskában

Egyéb egyéni
2026.03.29. 20:15

Országos csúccsal győzött Péni István összetett puskában a Húsvét-kupán

Egyéb egyéni
2026.03.28. 18:32
Ezek is érdekelhetik