Tokió 2020: lemondott az olimpiáért felelős miniszter

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.04.10. 16:25
Lemondott Japánban Szakurada Jositaka olimpiáért felelős miniszter kedden, miután a 2011-es cunami és földrengés érintettjeire sértő megjegyzést tett.

„Ő maga ajánlotta fel a lemondását a kijelentése után” – fogalmazott Abe Sindzó japán miniszterelnök azután, hogy elfogadta minisztere távozási kérelmét.„Ő maga ajánlotta fel a lemondását a kijelentése után” – fogalmazott Abe Sindzó japán miniszterelnök azután, hogy elfogadta minisztere távozási kérelmét.

Abe hozzátette: kormányának legfontosabb irányelve az, hogy az érintett területen minél előbb befejeződjenek a helyreállítási munkálatok, miközben a károsultakkal is tartják a kapcsolatot.

„Miniszterelnökként szeretném kifejezni legmélyebb bocsánatkérésemet a kijelentés miatt” – mondta Abe.

Szakurada egy politikai adománygyűjtő eseményen elmondott beszédében fontosabbnak nevezte azt, ki lesz a régió képviselője, mint hogy mikorra fejeződik be a tartomány helyreállítása. Utódja médiaértesülések szerint Szuzuki Sunicsi lesz, aki korábban már betöltötte a pozíciót.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 3. rész, Papp László

Egyéb egyéni
2025.08.25. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
2025.08.23. 17:16
Ezek is érdekelhetik