Sakk: Szabó László az egyetlen elnökjelölt a szövetségben

MTI MTIMTI MTI
2019.04.29. 16:57
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) vezetője lesz az egyetlen elnökjelölt a Magyar Sakkszövetség (MSSZ) jövő szombati tisztújító közgyűlésén.

Az MSSZ hétfői tájékoztatása szerint lezárult a hivatalos jelölési időszak. Összesen 31-en kandidálnak elnökségi tagságra, a szövetségben az elnök mellett egy alelnök és tíz elnökségi tag dolgozik majd. A helyszínen – az alapszabálynak megfelelően – további jelölésekre nyílik mód.

„Sajnos nem áll módomban folytatni az elnöki munkát – jelentette ki Seszták Tamás, az MSSZ jelenlegi elnöke, aki 2015 májusában Seszták Miklóstól, unokatestvérétől vette át a posztot. – Minden támogatómnak köszönöm az eddigieket, köszönöm a lehetőséget, és biztos vagyok benne, hogy értő kezekben nagyszerű fejlődés vár a magyar sakkozásra.”

„Az elmúlt hónapokban számos versenyző, sportszakember és sportszervezet keresett meg, kért fel arra és támogatott abban, hogy vállaljam el a Magyar Sakkszövetség elnöki posztját – fogalmazott Szabó László. – Miután sok-sok megbeszélést folytattam többtucatnyi, a magyar sakkéletet ismerő, alakító szakemberrel, úgy döntöttem, hogy a felkérést elfogadom és a sakkszövetség május 11-edikei tisztújító közgyűlésén megméretem magam az elnöki posztért.”

Szabó László hozzátette, a sakkozás nagy tisztelője és rajongója, s minden tanácsot, javaslatot, támogatást örömmel fogad.

Legfrissebb hírek

„Állami szerepvállalás nélkül már nem létezne a magyar futball” – Szöllősi György a nagy sportvitában

Egyéb egyéni
2026.03.17. 14:46

Schmidt Ádám: 2022 óta közel megháromszoroztuk a fogyatékos sport támogatását

Egyéb egyéni
2026.02.23. 21:45

Sportpetíció: A sport támogatása a családok támogatását is jelenti – Szabó László

Egyéb egyéni
2026.02.20. 13:45

Szabó László a Magyar Parasport Napjáról: Figyeljünk oda a fogyatékkal élő embertársainkra

Egyéb egyéni
2026.02.11. 15:15

Magyar–ukrán parasport együttműködés körvonalazódik Kárpátalján – sajtóhír

Egyéb egyéni
2026.02.06. 09:00

Schmidt Ádám: Közösen tartsuk meg a sportot stratégiai ágazatnak

Egyéb egyéni
2026.02.04. 21:09

„Nálunk mindig csak a legjobbak jöhetnek szóba”

Egyéb egyéni
2026.01.05. 10:47

Érmekben és diplomáciában is sikeres évet zárt a magyar parasport

Egyéb egyéni
2025.11.26. 07:00
Ezek is érdekelhetik