Csupasport: a nindzsa, a panda és a rekorder

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.04.15. 18:03
Címkék
A csupasport.hu ezúttal a tavalyi bostoni maratoni győzteséről, a japán Kavaucsi Jukiról írt, aki második lett egy hazai versenyen, amit ráadásul nindzsaruhában teljesített. De nem ez volt az első őrültsége.

A nindzsajelmezben futó Kavaucsi Juki a magyarul meglehetősen furcsán hangzó, Kuki nevű japán városban rendezett maratonin a második helyen végzett, miután tavaly, 1987 óta első japánként megnyerte a Boston Marathont, 2:15.58 órás idővel.

„Nem a pénzért futok, hanem saját magamért, nekem ez elsősorban a szabadságról szól. Ha ezzel akarnék pénzt keresni, azzal jelentősen korlátoznám a lehetőségeimet, hogy mikor és hol futhatok” – mondta egy 2014-es interjúban. Az ő példája is bizonyítja, hogy átlagemberként, az irodában végzett robotmunka mellett is bárki elérhet kimagasló eredményeket.

Történetét elolvashatják a csupasport.hu oldalon, ahol kollégánk beszámol arról is, hogyan készült fel fél éven át, majd futotta le két és fél órán belül a Vivicittá félmaratonit.

Legfrissebb hírek

Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

Csupasport
2026.05.17. 14:25

Törőcsik Zsófia a május végén kezdődő budapesti vb-n is mindent belead

Csupasport
2026.05.15. 15:18

Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört

Csupasport
2026.05.14. 08:46

Berlin Maraton: az idén is rajthoz áll a címvédő és világcsúcstartó Sabastian Sawe

Csupasport
2026.05.13. 13:50

Teszteltük a kifejezetten futóknak készített innovatív okosórát

Csupasport
2026.05.08. 11:36

A hétvégén rendezik a Balaton-felvidéki Bringafesztivált

Csupasport
2026.05.07. 16:21

Horn Zsanett nem bízott magában, de végül bronzérmes lett az Ultrabalatonon

Csupasport
2026.05.02. 16:52

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csupasport
2026.04.27. 13:05
Ezek is érdekelhetik