Vitorlázás: eltört a magyar hajó árbóca a Sydney–Hobarton

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.12.26. 16:54
Eltört az M3 Team Hungary csapatának árbóca a Sydney–Hobart vitorlásversenyen.

Az Ormándlaki Áron vezette egység nagyszerűen kezdett, és a első órák bőszeles menetében nála nagyobb – potenciálisan gyorsabb – hajók közt vitorlázott a huszadik hely környékén. A verseny nyomkövetője ezt követően azt mutatta, hogy az M3 Team Hungary teret veszít és csúszik vissza a mezőnyben. Később kiderült, azért, mert eltört az árbóca.

A hajozas.hu beszámolója szerint a balesetben senki nem sérült meg, és a hajó most az anyakikötő felé motorozik.

Az egyik leghíresebb tengeri regatta a hagyományoknak megfelelően karácsony másnapján rajtolt, a mezőnyre 628 tengeri mérföld (1161 km) vár, általában viharos körülmények között. Az ünnepélyes eredményhirdetést december 31-én tartják Tasmánia fővárosában.

Az M3 Team Hungary egy 52 lábas TP52-es vitorlással indul.

Tavaly, a 73. Sydney–Hobarton a már nyolcszoros győztes Wild Oats XI nevű ausztrál hajó ért elsőként célba, de megfosztották az újabb diadaltól, mivel a rajt után csaknem nekiment egyik nagy vetélytársának. Az első és az új csúcstartó így az LDV Comanche (1 nap 9 óra 15 perc és 24 másodperc) lett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik