NOB: az elnök szerint Tokió után is mindenki remek házigazda lesz

MTI MTIMTI MTI
2018.12.27. 16:44
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke biztos abban, hogy a már kiválasztott városok remek házigazdái lesznek a soron következő ötkarikás játékoknak, és a még nem ismert helyszínek is tökéletesen felkészültnek bizonyulnak majd.

A német sportvezető úgy fogalmazott, a NOB-bal szemben a nyugati országok körében nagy a bizalmatlanság, ennek következménye, hogy sok olimpiai pályázatot a sikertelen népszavazás miatt vontak vissza.

„Ha a 2026-os kandidálást nézzük, két jelöltünk van, s mindkettő tradicionális téli sporthelyszín. Cortina d'Ampezzo és Stockholm az utóbbi évtizedben hét téli világbajnokságnak adott otthont, a létesítmények nyolcvan százaléka már most rendelkezésre áll, így nem gondolkozunk más házigazdában” – jelentette ki a 65. életévét szombaton betöltő Bach.

A NOB elnöke megjegyezte, a 2022-es, pekingi helyszínválasztás jó lehetőség arra, hogy az országban növeljék a téli sportok iránt érdeklődők számát. Állítása szerint a helyiek mintegy 300 millió lakossal szeretnék megismertetni a téli játékok műsorán szereplő sportágakat. Szerinte az egész világot érintő gazdasági bizonytalanság miatt sokan nem mernek belevágni a pályázati folyamatba, ugyanakkor a 2030-as és a 2032-es téli és nyári olimpia iránt is többen jelezték már érdeklődésüket.

„Szapporó, az Egyesült Államok, Argentína, Spanyolország és Grúzia is felvette ennek kapcsán a kapcsolatot velünk, de van akarat egy közös koreai rendezésre, illetve Ausztrália és a Ruhr-vidék is bejelentkezett már” – nyilatkozta Bach, akinek meglátása szerint a 2024-es és a 2028-as házigazdák, azaz Párizs és Los Angeles egyaránt „kiváló”.

A 2026-os téli olimpia helyszínét a jövő júniusi NOB-kongresszuson jelölik ki.

Legfrissebb hírek

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
18 órája

„Már az olimpiára kijutás is megérdemli az anyagi elismerést” – Fürjes Balázs az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.25. 19:26

Történelmi döntés a NOB-nál: minden olimpikon több mint 3 millió forintot kap az olimpiai részvételért

Egyéb egyéni
2026.06.24. 17:59

A NOB 2029-ben döntene a 2036-os játékok helyszínéről

Egyéb egyéni
2026.06.22. 18:03

Köln megerősítette olimpiarendezési tervét

Egyéb egyéni
2026.06.20. 17:09

Fábián László: Az Olimpia Napján a napi mozgásé a főszerep

Egyéb egyéni
2026.06.20. 14:49

Népsport: hol volt még Budapest és a szuezi válság?

Népsport
2026.06.17. 14:23

Preisinger Sándor: Nem szabad elfelejteni az atlantai csapatunkat

Magyar válogatott
2026.06.14. 17:21
Ezek is érdekelhetik