Olimpia 2032: levélben erősíti meg a két Korea a közös pályázat tervét

MTI MTIMTI MTI
2018.11.02. 11:18
A két Korea sportvezetői arról állapodtak meg egy pénteki egyeztetésen, hogy levélben erősítik meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) a 2032-es nyári játékok közös megrendezésére vonatkozó szándékukat.

Az együttes pályázatról szóló első közlemény október 19-én, azután jelent meg, hogy Kim Dzsong Un, Észak-Korea vezetője és Mun Dzse In, Dél-Korea elnöke csúcstalálkozón egyeztetett egymással. A felek akkor abban is megállapodtak, hogy a két ország „közösen vesz részt” nemzetközi versenyeken, köztük a 2020-as tokiói olimpián. Az ötletet egy héttel korábban Do Dzsong Hvan dél-koreai sportminiszter vetette fel, amikor lehetségesnek nevezte egy közös koreai pályázat benyújtását.

Az elképzelésről Thomas Bach NOB-elnök – aki már az első bejelentés után közölte, hogy „nagyon üdvözli” az együttes kandidálás tervét – szeptember 26-án New Yorkban, az ENSZ közgyűlésén folytatott kétoldalú megbeszélést Mun Dzse In dél-koreai államfővel.

A két Korea közötti együttműködés az idei, pjoncsangi téli olimpia sikerére épül: az észak-koreaiak ötkarikás részvétele nagyban hozzájárult ahhoz, hogy csökkenjen a feszültség a félsziget két országa között.

Legfrissebb hírek

Uralni a pillanatot – Pucz Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.03.17. 23:57

Már ötmillióan jelentkeztek Los Angeles-i olimpiai jegyért

Egyéb egyéni
2026.02.25. 14:01

Taroltak a hollandok a tömegrajtos gyorskorcsolyaversenyeken

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 17:39

Nem jutott döntőbe Kim Minseok a tömegrajtos versenyben

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:42

Kettős francia siker a sílövők tömegrajtos versenyében

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:04

A franciák nyerték a sítriatlon vegyescsapat-versenyét

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 14:13

Olasz dupla a férfi krosszosoknál

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 13:44

Egy olimpián hat arany: Klaebo újabb rekordot döntött – videók

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 13:22
Ezek is érdekelhetik