Női asztalitenisz BL: ismét kikapott a címvédőtől a Budaörs

2018.11.16. 21:39
Akárcsak az idegenbeli mérkőzésen, hazai környezetben is kikapott a címvédő horvát Dr. Casl gárdájától a Budaörs a női asztalitenisz Bajnokok Ligájában pénteken.

Az újabb vereség egyben azt is jelenti, hogy a magyar együttesnek már csupán minimális, matematikai esélye maradt arra, hogy továbblépjen az A-csoportból.

A zágrábiaknál a hongkongi Tu Hoj-kem, a portugál Yu Fu és a horvát Dorina Srebrnjak állt asztalhoz, míg a hazaiaknál – szokás szerint – csak magyar játékosok alkották a csapatot.

Kezdésként Pergel Szandra nagy meglepetésre három szettben legyőzte a világranglistán 14. Tut, majd Nagyváradi Mercédesz ugyanilyen simán kikapott Yutól. Az első igazi csata a harmadik párban, a gyermeke születése után idén visszatérő Lovas Petra, valamint Srebrnjak mérkőzésén alakult ki. Itt a vendégek játékosa 0:2-ről egyenlített, de aztán a döntő játszma ismét Lovasé lett, ezzel újra előnybe került a Budaörs.

A folytatásban Pergel ugyan Yutól is elvett egy szettet, ám kikapott, így Fazekas Mária és Tu meccse döntött a győzelemről. Ez a találkozó nagyobb küzdelmet hozott a vártnál, végül azonban érvényesült a papírforma, így a horvát csapat nyerte meg a közel háromórás összecsapást.

A csoport harmadik tagja az ETTU-kupa aktuális bajnoka, a Metz TT. A Budaörs november 30-án a francia egylet otthonában zárja a csoportküzdelmeket, és kizárólag nagyon fölényes sikerrel tudná biztosítani a nyolc közé kerülését.

A négy hármas csoportból az első két-két együttes jut tovább a negyeddöntőbe, a harmadikok átkerülnek az ETTU-kupába.

NŐI ASZTALITENISZ BL
A-CSOPORT
SH-ITB Budaörsi 2i SC–Dr. Casl (horvát) 2–3

Pergel Szandra–Tu Hoj-kem 3:0 (9, 10, 5)
Nagyváradi Mercédesz–Yu Fu 0:3 (–5, –11, –7)
Lovas Petra–Dorina Srebrnjak 3:2 (9, 6, –9, –5, 5)
Pergel–Yu 1:3 (–5, 10, –2, –5)
Fazekas Mária–Tu 2:3 (–4, 13, –9, 4, –4)

A CSOPORT KORÁBBI EREDMÉNYEI
Dr. Casl–Budaörs 3–0
Metz TT (francia)–Dr. Casl 2–3
Budaörs–Metz 0–3
A CSOPORT TOVÁBBI PROGRAMJA
Dr. Casl–Metz, november 23.
Metz TT–SH-ITB Budaörsi 2i SC, november 30.
Az állás: 1. Dr. Casl 6 pont/3 mérkőzés, 2. Metz 3/2 mérkőzés (5:3), 3. Budaörs 3/3 (2:9)
A győzelemért 2, a vereségért 1 pont jár

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba 19 helyet javított a világranglistán

Egyéb egyéni
14 órája

Asztalitenisz: András Csaba megnyerte a varasdi WTT-versenyt

Egyéb egyéni
2026.03.16. 19:45

Asztalitenisz: András Csaba döntőbe jutott a horvátországi WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2026.03.16. 13:22

Asztalitenisz: András Csaba a döntőért játszik Varasdon

Egyéb egyéni
2026.03.15. 19:36

Asztalitenisz: András Csaba mindkét számban a negyeddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.03.10. 19:56

Asztalitenisz: András Csaba két számban is versenyben maradt

Egyéb egyéni
2026.03.09. 21:14

Asztalitenisz: Szántosi Dávid főtáblás lett Otocecben

Egyéb egyéni
2026.03.08. 15:43

Négy országgal és 300 fonttal indult a sikersztori

Népsport
2026.02.09. 07:02
Ezek is érdekelhetik