Öttusa: a nyolcvanéves Balczó Andrást köszöntötték

2018.08.23. 19:46
null
Balczó András (balra) és az ünneplők egy csoportja (Fotó: Török Attila)
Balczó András barátai, tisztelői és volt sporttársai bensőséges ünnepségen köszöntötték csütörtök délután a Kincsem Parkban a 80. születésnapját egy héttel ezelőtt ünneplő öttusázó-legendát.

 

Bretz Gyula, a Magyar Öttusaszövetség (MÖSZ) elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok Balczó András eredményeivel elérte azt, hogy a világon megtanulták, tudják, mi az az öttusa, itthon pedig nemzeti sporttá tette.

„A boldogság nem függ a sikerességtől" – a Nemzeti Sport ezzel a cikkel köszöntötte a 80 éves Balczó Andrást.

„Pályafutásodnak meghatározó szerepe volt abban, hogy Magyarországon az emberek megszerették az öttusát, és ennek előnyeit élvezzük ma is. Büszkék vagyunk arra, hogy az öttusában van egy olyan példakép, aki nemcsak sporteredményeivel, hanem magánéletével, hitével is utat mutat mindenkinek” – mondta az elnök.

A Balczó András életének főbb pillanataiból összeállított kisfilm levetítése után a feleségével, az olimpiai bronzérmes tornász Császár Mónikával érkező ünnepelt felidézte: Benedek Gábor 1953-as chilei vb-győzelme hatására kezdett el öttusázni, mondván, „ha egy magyarnak sikerült világbajnoknak lennie, ráadásul öttusában, miért ne sikerülne nekem is”.

Bretz Gyula a MÖSZ nevében a válogatott mostani melegítőjével lepte meg Balczót, míg Pécsi István, a Kincsem Park igazgatója Emil Adam német festőművész Kincsemről készült festményének reprodukciójával ajándékozta meg.

Legfrissebb hírek

Gulyás Michelle nem indul a budapesti világkupaversenyeken

Egyéb egyéni
2026.06.06. 13:41

Guzi Blanka: Aki olimpiai érmet akar, szoknia kell az esélyességet

Egyéb egyéni
2026.05.24. 10:17

Gyász: elhunyt Bretz Gyula, a Magyar Öttusaszövetség egykori elnöke

Egyéb egyéni
2026.05.22. 18:41

Öttusa: Képesek még fokozni a teljesítményüket a versenyzőink – Belák János

Egyéb egyéni
2026.05.19. 11:44

Öttusa-vk: Tárkányi Zsombor 17. lett Bulgáriában, izgalmas záró számban dél-koreai siker

Egyéb egyéni
2026.05.17. 15:52

Öttusa-vk: Guzi Blanka ezüstérmes Bulgáriában

Egyéb egyéni
2026.05.17. 11:16

Öttusa: Tárkányi Zsombor nagy futással kiharcolta a döntőt a pazardzsiki vk-n

Egyéb egyéni
2026.05.16. 16:25

Öttusa: Bőhm Csaba nem lesz ott a döntőben Pazardzsikban

Egyéb egyéni
2026.05.16. 11:17
Ezek is érdekelhetik