Ünnepség: díjazták a Németh Ferenc-fotópályázat indulóit

MTI MTIMTI MTI
2018.05.09. 17:28
A Sport és Innováció Nemzetközi Konferencia társrendezvényeként megtartott ünnepség keretében átadták a Testnevelési Egyetem (TE) által életre hívott Németh Ferenc-fotópályázat győztesének járó plakettet.
Gólöröm – Micheller Szilvia egyik nyertes képe – a galéria megnyitásához kattintson a képre!
Gólöröm – Micheller Szilvia egyik nyertes képe – a galéria megnyitásához kattintson a képre!

 

 

A pályázat műveinek bemutatóján Mocsai Lajos, a TE rektora elmondta, a fotózás a pillanat művészete, amelyhez intuíció és tehetség egyaránt szükségeltetik.

„Örülök, hogy a sportújságírók szövetségével közösen létre tudtuk hozni ezt a díjat” – jelentette ki Mocsai Lajos a Groupama Arénában.

A Németh Ferenc-fotópályázat idei tematikája a Futball, a sport, ami összeköt volt, s az első és második díját is Micheller Szilvia nyerte meg az öttagú zsűri döntése alapján.

Az átadón további két díj is gazdára talált: a Testnevelési Egyetem fotódíját Varga Dzsenifer nyerte meg, míg az Év hazai nemzetközi sporteseménye legjobb fotójának díja első helyéért járó plakettet Derencsényi István vihette haza.

Németh Ferenc a Magyar Távirati Iroda, a Nemzeti Sport és az MLSZ korábbi fotóriportere 2013-ban hunyt el.

Legfrissebb hírek

Fontosabb volt számára a csapat – a kétszeres olimpiai bajnok Németh Ferenc 90 éves

Egyéb egyéni
2026.04.04. 07:30

Németh Ferenc 90 éves; Varga Zsolt csapata világkupa-selejtezőre készül

E-újság
2026.04.03. 23:10

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
2025.12.23. 17:14

Kedvezményes nyári táboroztatásra írt ki pályázatot a Budapesti Sportszolgáltató Központ

Egyéb egyéni
2025.03.13. 14:56

Pályázaton keresik a Futókörök napja szervezőit

Csupasport
2025.03.01. 12:59

Továbbra is Vatai Gabriella az MRSZ elnöke

Röplabda
2024.12.16. 21:23

Január 15-ig lehet jelentkezni a BOM Alapítvány ösztöndíjprogramjára

Egyéb egyéni
2024.11.15. 12:49

Idén is meghirdették a fiatal sportolókat jutalmazó pályázatokat

Egyéb egyéni
2024.02.21. 11:14
Ezek is érdekelhetik