Öttusa: Földházi Zsófia 16. lett a bulgáriai vk-viadalon

MTI MTIMTI MTI
2018.05.25. 19:07
Földházi Zsófia a 16. helyen végzett az öttusázók bulgáriai világkupa-fordulóján Szófiában.

A női verseny egyetlen magyar indulója a pénteki döntőben 2:12.74 perc alatt úszta le a 200 métert, ezzel ebben a számban ötödik volt, míg vívásban 16 győzelmet aratott és 19 ellenfelétől kapott ki, amivel 20. lett. Két szám után a finálé középmezőnyében állt és innen már nem is tudott jelentősen előrelépni, mivel lovaglásban a lehetséges 300-ból 276 pontot szerzett, majd a lövészetekkel megszakított 3200 méteres futásban elért 12:41.33 perces eredménye sem tartozott a legjobbak közé.
Győzött a brit Kate French, rajta kívül pedig még az ír Natalya Coyle, valamint az orosz Uljana Batasova állhatott fel a dobogóra a nemzetközi szövetség tájékoztatása szerint.
Győzött a brit Kate French, rajta kívül pedig még az ír Natalya Coyle, valamint az orosz Uljana Batasova állhatott fel a dobogóra a nemzetközi szövetség tájékoztatása szerint.

Szombaton a férfiak döntőjét rendezik, melybe a négy magyar induló közül három – Kasza Róbert, Regős Gergely és Harangozó Bence – jutott be.

Az idei első világkupán, március elején Kairóban Alekszejev Tamara ezüstérmet szerzett. A sorozat március végén Los Angelesben folytatódott, ahol Demeter Bence ezüstöt, Szép Balázs és Alekszejev bronzot nyert. Május elején, Kecskeméten is jutott érem a magyaroknak: Demeter Bence harmadik lett egyéniben, vegyes váltóban pedig győzött Kovács Saroltával.

A döntőt júniusban, Asztanában rendezik.

Az Európa-bajnokságra július közepén Székesfehérváron, az év fő versenyére, a világbajnokságra pedig szeptemberben, Mexikóvárosban kerül sor.

Legfrissebb hírek

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
14 órája

Öttusa: Európa-bajnok a magyar férficsapat, Tamás Botond ezüstérmes

Egyéb egyéni
2026.08.08. 19:01

Öttusa Eb: Guzi Blanka Európa-bajnoki bronzérmes Isztambulban, a magyar csapat a dobogó tetején

Egyéb egyéni
2026.08.08. 11:08

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00

Öttusa Eb: Bauer Blanka és Erdős Rita is csatlakozott Guzi Blankához az isztambuli döntőben

Egyéb egyéni
2026.08.06. 19:09

Öttusa Eb: Guzi Blanka döntős Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.06. 12:47

Öttusa Eb: négy magyar továbbjutónál több most sem lehetett

Egyéb egyéni
2026.08.05. 22:43