Vitorlázás: A mezőny felnőtt a feladathoz – Fa Nándor

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.09. 10:08
A Fa Nándor által 2001-ben életre hívott szóló Balaton-kerülő vitorlásverseny résztvevői az ötletgazda szerint mostanra felnőttek a feladathoz.

Fa Nándor az M4 Sport hétfői, Sportreggeli című műsorában elmondta, most már tíz fölött van azoknak a hajóknak a száma, amelyeket kifejezetten erre a versenyre építettek, mert csak így lehet esélyes valaki a végső győzelemre.Sportreggeli című műsorában elmondta, most már tíz fölött van azoknak a hajóknak a száma, amelyeket kifejezetten erre a versenyre építettek, mert csak így lehet esélyes valaki a végső győzelemre.

„Szerintem ez a Balaton legnehezebb versenye, szakmailag mindenképpen a legnagyobb presztízzsel bír” – mondta Fa Nándor. Hozzátette: a mezőny teljesen felnőtt a feladathoz, még a tizedik helyért is meg kell küzdeni, adott esetben egy világklasszisnak is.

Ahogy fogalmazott: a verseny első éveiben a Balaton „sztárjai” vitték el a pálmát, most viszont azok, akik csak erre a megmérettetésre összpontosítanak.

Az idei, szombaton megrendezett Mol Nagydíjat Varga Lajos nyerte meg a saját maga által tartott korábbi versenycsúcsot (13 óra 34 perc) alaposan megdöntve (10 óra 53 perc).

„A győzelmi lépcsőfok mindig háromszor olyan magasan van, mint az összes többi” – nyilatkozta a győztes. Kiemelte: végig koncentráltan kellett mennie, mert a második helyen őt követő rivális olyan nyomást helyezett rá.

„Amikor egészen közel jött, extrát kellett vállalnom annak érdekében, hogy a távolság megnyugtató maradjon” – árulta el Varga.

A viadal kétszeres győztese hangsúlyozta, a hajók már többet tudnak, mint a rajta ülő egy ember, akinek kompromisszumokat kell kötnie.

„Igazából egy csapattal lehetne kihozni a hajóból a maximumot” – mondta a vitorlázó, aki szerint a versenyzőnek egyedül nagyon be kell osztania az energiáját, mert az gyorsan negatívba tud fordulni.

 

Legfrissebb hírek

Vendée Globe: Weöres Szabolcs közelít a Jóreménység-fokhoz

Egyéb egyéni
2024.12.15. 09:57

Barcelona nem rendezi meg többet az Amerika-kupát

Egyéb egyéni
2024.10.24. 13:44

Amerika-kupa: megvédte címét a Team New Zealand

Egyéb egyéni
2024.10.19. 16:11

Vitorlázás: egy győzelemre a címvédéstől a Team New Zealand az Amerika Kupán

Egyéb egyéni
2024.10.18. 16:19

Amerika-kupa: elsőként a britek jutottak a Louis Vuitton-kupa fináléjába

Egyéb egyéni
2024.09.18. 17:29

Párizs 2024: az éremfutamban 3., összesítésben 4. a vitorlázó Vadnai Jonatán

Párizs 2024
2024.08.07. 16:42

Félbeszakították Vadnai Jonatán éremfutamát

Párizs 2024
2024.08.07. 15:31

Párizs 2024: élete legnehezebb hetein van túl Érdi Mária; Vadnai Jonatánnak tetszik a felhajtás

Párizs 2024
2024.08.05. 20:49
Ezek is érdekelhetik