Kettesfogathajtó-vb: fölényesen vezet Hölle a díjhajtás fele után

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.21. 17:54
Hölle Martin áll az élen a díjhajtás első, csütörtöki napja után a szlovéniai Lipicán zajló kettesfogathajtó-világbajnokságon.

A pónivilágbajnok magyar versenyző nagy fölénnyel vezet a mezőny fele, azaz 41 hajtó bemutatkozását követően, közel hét hibaponttal megelőzve a második svájci Beat Schenket. Meggyőző teljesítményéről mindent elárul, hogy öt pontozóbíróból négy őt látta a legjobbnak.

A 11-szeres világbajnok, egyéniben és csapatban egyformán címvédő Lázár Vilmos a negyedik, hátránya több mint tíz pont a hozzá hasonlóan csapattag honfitársával szemben. A csütörtökön bemutatkozó harmadik magyar, Kákonyi Norbert a 26. helyen áll.

Pénteken, a díjhajtás második napján további 40 hajtó mutatkozik be, köztük a háromfős magyar csapat harmadik tagja, a nyolcszoros vb-aranyérmes Lázár Zoltán, illetve a kizárólag egyéniben érdekelt Nagy Tibor és Szilágyi Zsolt. Szombaton a maratonhajtásra kerül sor, vasárnap pedig az akadályhajtással zárul a vb.

KETTESFOGATHAJTÓ-VB, LIPICA
Állás a díjhajtás első napja után

1. Hölle Martin 35.57 hibapont
2. Beat Schenk (svájci) 42.30
3. Lars Schwitte (német) 42.53
4. Lázár Vilmos 46.13
…26. Kákonyi Norbert 58.93

 

Legfrissebb hírek

Több mint 20 ország versenyzőit várják a 2027-es magyarországi FEI Kettesfogathajtó Világbajnokságra

Egyéb egyéni
2025.06.23. 10:56

Kettesfogat-hajtás – „Nagyon euforikus volt, felülírhatatlan, ott elkezdtem sírni”

NSO Tv Egyéni sportok
2023.10.06. 08:59

Kettesfogat-hajtás: „Nagyon euforikus volt, felülírhatatlan, ott elkezdtem sírni”

Egyéb egyéni
2023.10.06. 08:59

Videó – „Ez már nem kettesfogathajtás, hanem művészet”

NSO Tv Egyéni sportok
2023.10.05. 15:59

Videó: gróf Széchenyi István-emlékérmet vehetett át Hölle Martin

Egyéb egyéni
2023.10.05. 15:54

Kettesfogathajtó-vb: Hölle és a magyar csapat megvédte címét

Egyéb egyéni
2023.10.01. 16:43

Kettesfogathajtó-vb: a címvédő magyar vezet a maratonhajtás után is

Egyéb egyéni
2023.09.30. 17:59

Kettesfogathajtó-vb: a címvédő Hölle Martin nyerte a díjhajtást

Egyéb egyéni
2023.09.29. 21:23
Ezek is érdekelhetik