Asztalitenisz: Póta Georgina újra BL-t nyert a csapatával!

2017.05.12. 21:37
null
Póta Georgina negyedik BL-sikerét ünnepelheti a német csapat játékosaként (Forrás: tt-news.de)
A szorosan elvesztett első mérkőzés után a BL-döntő visszavágóján 3:1-re győzött a TTC Berlin, azaz Póta Georgina csapata megnyerte az asztalitenisz Bajnokok Ligáját is.

 

A Bundesligát évek óta uraló TTC Berlin ismét felült Európa trónjára: a Póta Georginát a soraiban tudó német együttes a Német Kupa és a bajnokság után a Bajnokok Ligáját is megnyerte.

Előbbi kettő sima ügy volt, utóbbiért viszont talán a vártnál jobban meg kellett küzdenie a Berlinnek, amely 3:2-es hátrányból várta a lengyel KTS Tarnobrzeg elleni visszavágót. Az első meccsen éppen Póta volt, aki visszahúzta a szakadék széléről a csapatát, hiszen a Tarnobrzeg 2:0-ra vezetett, amikor asztalhoz állt, s a kétszeres egyéni Európa-bajnok fehérorosz Viktórija Pavlovics legyőzésével szépített 2:1-re.

A péntek esti berlini találkozó már nem volt ennyire kiélezett, a magyar légiós ezúttal 1:1-nél állt asztalhoz, s magától értetődő természetességgel hozta ismét a Pavlovics elleni partit, s mivel a csapattársai is összeszedettebbek voltak, a TTC Berlin 3:1-re győzött, azaz 5:4-es összesítéssel megvédte címét.

Mindez egyben azt is jelenti, hogy Póta Georgina negyedik BL-sikerét ünnepelheti a német sztárcsapat játékosaként, azaz kifejezetten jó hangulatban várhatja a május 29-én kezdődő düsseldorfi egyéni világbajnokságot.

BAJNOKOK LIGÁJA
Férfiak. Döntő, 2. mérkőzés:
TTC Fakel Gazprom Orenburg (orosz)–Borussia Düsseldort 3:2. Kupagyőztes: a TTC Fakel Gazprom Orenburg kettős győzelemmel (6:2)
Nők. Döntő, 2. mérkőzés: TTC Berlin (német)–KTS Tarnobrzeg (lengyel) 3:1. Kupagyőztes: a TTC Berlin 5:4-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz-vb: női csapatunk bravúros győzelemmel továbbjutott a csoportból

Egyéb egyéni
16 órája

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
2026.04.30. 22:58

Asztalitenisz Extraliga: a Szerva ASE a férfi négyes döntő negyedik csapata

Egyéb egyéni
2026.04.30. 16:48

Asztalitenisz csapat-vb: női válogatottunk papírforma-vereséget szenvedett Szingapúrtól

Egyéb egyéni
2026.04.30. 15:06

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
2026.04.30. 00:15

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
2026.04.28. 22:45

Londonban a dicső múlt találkozik a jövő csapatával – kezdődik az asztalitenisz-vb

Egyéb egyéni
2026.04.28. 10:11

Asztalitenisz: Póta Georgina nélkül, meglepetésekben bízva várja csapatunk a vb-t

Egyéb egyéni
2026.04.23. 14:27
Ezek is érdekelhetik