Olimpia: „Budapest mindenképp pályázni fog még”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.08. 17:52
A tervezett sportberuházásokat megvalósítják és Budapest újra pályázni fog olimpiarendezésre – jelentette ki Fürjes Balázs az olimpiai sportágakkal, hírekkel foglalkozó insidethegames portálnak nyilatkozva.

A Budapest 2024 olimpiai projekt vezetője elmondta, hogy miután a hét év múlva esedékes játékokra vonatkozó pályázatot visszavonták, „a kormány megerősítette, hogy minden tervezett versenyhelyszín elkészül”.

„Ez azt jelenti, hogy a 2024-es pályázat érvényes lehet 2028-ra vagy 2032-re” – tette hozzá az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos, megemlítve még, hogy „Budapest mindenképpen pályázni fog még”, mert „ez egy 120 éves álom”.

Később az MTI-nek elküldött közleményben hangsúlyozta, „nincs napirenden a kérdés, hogy Budapest pályázzon a 2028-as vagy 2032-es nyári olimpiára, előkészítés sem zajlik ebben az ügyben”.

Ezzel arra reagált, hogy több helyen úgy közölték nyilatkozatát, mintha Budapestnek szándéka lenne pályázni a 2028-as vagy 2032-es nyári játékok megrendezésére.

„A kormány a korábban elmondottaknak megfelelően több, az olimpiától függetlenül szükséges sportlétesítmény építését tervezi, e tervek megvalósítását többször is megerősítette – szögezte le, majd úgy folytatta: – Amennyiben a százhúsz éves magyar olimpiai álomból egyszer valóság lesz, akkor az minimális költséggel járna a sportlétesítmények tekintetében.”

A tervezett beruházások között szerepel a Duna-partra megálmodott Olimpiai Stadion, amelyben a hazai atlétikai szövetség javaslatára 2023-ban világbajnokságot rendeznének. Ezzel összefüggésben Fürjes már folytatott is megbeszélést Sebastian Coe-val, a nemzetközi sportági szövetség elnökével (IAAF) az aarhusi SportAccord konferencián.

Atlétikában – Coe kezdeményezésére – a közelmúltban eltörölték a hivatalos pályázati eljárást, helyette az IAAF előzetes egyeztetéseket követően bejelenti a rendezőt. Az idei atlétikai vb Londonban, a 2019-es Dohában, a 2021-es pedig az egyesült államokbeli Eugene-ben lesz.

Legfrissebb hírek

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
18 órája

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
Tegnap, 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

A húsz év alatti orosz és fehérorosz súlyemelők használhatják hazájuk zászlaját nemzetközi versenyeken

Egyéb egyéni
2026.01.24. 14:08

Saját kaliforniai hajópark segíti a magyar kajakosok és kenusok olimpiai felkészülését

Kajak-kenu
2026.01.22. 16:30
Ezek is érdekelhetik