Olimpia 2024: Párizsnak nem opció a 2028-as rendezés

Vágólapra másolva!
2017.03.21. 17:42
A 2028-as olimpia megrendezése nem opció a négy évvel korábbi játékokra kandidáló Párizs számára – jelentette be a francia főváros pályázatának vezetője kedden.

„Most vagy soha. Nem fogunk visszatérni 2028-ban" – hangsúlyozta Tony Estanguet. A szlalomkenuban háromszoros olimpiai bajnok, ötszörös vb-győztes francia hozzátette, nem ellenzik azt az elgondolást, amely szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szeptemberi kongresszusán ne csupán a 2024-es, hanem a 2028-as játékok odaítéléséről is döntsön, ám a későbbi időpont nem megfelelő számukra. „A mi tervünk csak 2024-ben megvalósítható. Nem tudjuk elfogadni 2028-at."

Thomas Bach, a NOB elnöke korábban úgy fogalmazott, lehetséges, hogy egyidejűleg ítélik oda a két nyári olimpia rendezését, mégpedig azért, hogy megőrizzék „a két kitűnő pályázatot", azaz a párizsi és a 2024-es játékokért még versenyben lévő Los Angeles-i kandidálást. A NOB végrehajtó testülete munkacsoportot is létrehozott azzal a céllal, hogy javaslatokat dolgozzon ki az olimpiák odaítélésének módosítására.

A 2024-es olimpia rendezési jogáért eredetileg érdeklődők, jelentkezők közül négyen visszaléptek. Budapest idén március 1-jén döntött arról, hogy visszavonja a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére beadott pályázatát, előtte pedig Boston, Hamburg és Róma szállt ki a versenyből. A helyszínkijelölés szeptember 13-án, Limában lesz.

Legfrissebb hírek

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
8 órája

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
16 órája

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

A húsz év alatti orosz és fehérorosz súlyemelők használhatják hazájuk zászlaját nemzetközi versenyeken

Egyéb egyéni
2026.01.24. 14:08

Saját kaliforniai hajópark segíti a magyar kajakosok és kenusok olimpiai felkészülését

Kajak-kenu
2026.01.22. 16:30
Ezek is érdekelhetik