Asztalitenisz: Lakatos és Ambrus a Top 12 bajnoka

MTI MTIMTI MTI
2016.12.07. 18:40
null
Lakatos Tamás és Ambrus Krisztina is először pózolhatott a Top 12 trófeával (Fotó: moatsz.hu)
A férfiaknál Lakatos Tamás, a nőknél pedig Ambrus Krisztina nyerte meg az asztaliteniszezők Top 12 bajnokságát, az ob utáni legfontosabb magyarországi egyéni versenyt. Mindketten először bizonyultak a legjobbnak.

 

A Marczibányi téri Ormai László Csarnokban rendezett torna második, szerdai napján a Passauban légióskodó, 21 éves Lakatos először a celldömölki Szita Mártonnal csapott össze, és simán, 4:0-ra nyert az elődöntőben. Szitának ez volt az első veresége a viadalon. A fináléban a Szudi Ádámot búcsúztató Nagy Krisztián várt az idén magyar bajnokságot is megnyerő Lakatosra, aki ezúttal sem vesztett szettet.
Lakatos tavaly előtt elődöntős, tavaly pedig döntős volt a Top 12-n.

A foghíjas női mezőnyben – Póta Georgina, Lovas Petra és a csütörtökön kezdődő dohai World Tour-döntő párosversenyében érdekelt, Eb-bronzérmes Pergel Szandra és Madarász Dóra sem állt asztalhoz – a 24 éves Ambrus Krisztina Bálint Bernadettet verte meg a legjobb négy között, míg a másik ágon Nagyváradi Mercédesz jutott a döntőbe, miután négy szettben jobbnak bizonyult az orosházi Tóth Edinánál. A finálé hatjátszmás küzdelmet hozott, Ambrus 2:2 után fordította a maga javára a meccset.

ASZTALITENISZ, TOP 12
FÉRFIAK
ELŐDÖNTŐ

Lakatos Tamás (TTC Fortuna Passau)–Szita Márton (Celldömölki Városi és Vasutas SE) 4:0 (5, 5, 7, 10)
Nagy Krisztián (PTE PEAC)–Szudi Ádám (Borussia Dortmund) 4:0 (6, 9, 6, 2)
DÖNTŐ
Lakatos–Nagy 4:0 (8, 2, 10, 6)

NŐK
ELŐDÖNTŐ

Ambrus Krisztina (Budapesti Erdért SE)–Bálint Bernadett (Kolbermoor SV) 4:2 (7, –6, 8, 12, –10, 9)
Nagyváradi Mercédesz (Budaörs)–Tóth Edina (Orosháza) 4:0 (5, 6, 3, 10)
DÖNTŐ
Ambrus–Nagyváradi 4:2 (8, –7, 4, –6, 9, 8)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba döntőbe jutott a horvátországi WTT-versenyen

Egyéb egyéni
5 órája

Asztalitenisz: András Csaba a döntőért játszik Varasdon

Egyéb egyéni
23 órája

Asztalitenisz: András Csaba mindkét számban a negyeddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.03.10. 19:56

Asztalitenisz: András Csaba két számban is versenyben maradt

Egyéb egyéni
2026.03.09. 21:14

Asztalitenisz: Szántosi Dávid főtáblás lett Otocecben

Egyéb egyéni
2026.03.08. 15:43

Négy országgal és 300 fonttal indult a sikersztori

Népsport
2026.02.09. 07:02

Asztalitenisz: Lebrun és Winter nyerte meg a Top 16-bajnokságot

Egyéb egyéni
2026.02.08. 17:27

A hónap utánpótlásedzője: január jelöltjei

Utánpótlássport
2026.02.07. 08:57
Ezek is érdekelhetik