Asztalitenisz Eb-selejtező: Belgiumban is nyert a női csapat

2016.12.13. 21:46
A magyar női asztalitenisz-válogatott harmadik mérkőzését is megnyerte a csapat Európa-bajnokság selejtezőjében: kedden Belgiumban 3:0-ra győzött.

A magyar szövetség beszámolója szerint a Blegnyben rendezett összecsapáson Pergel Szandra, Madarász Dóra és Ambrus Krisztina is győzött. A válogatott továbbra is százszázalékos, míg a belgák nyeretlenek, a mieink január 24-én, a svédek ellen, hazai környezetben zárják a sorozatot.

A csoportokban minden csapat egyszer otthon és egyszer idegenben játszik a másik kettővel. Az első körben 3:0-ra nyertünk a vendég Belgium ellen, aztán 3:1-re győztünk Svédországban. A tíz csoportelső az úgynevezett bajnoki divízióban, a tíz csoportharmadik a második osztálynak számító challenge divízióban szerepelhet a 2017-es Európa-bajnokságon. A tíz csoportmásodikat öt párba sorsolják, és az öt oda-visszavágós párharc győztese a bajnoki divízióban, az öt vesztes a challenge divízióban játszhat.

ASZTALITENISZ, NŐI EB-SELEJTEZŐ
J-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Belgium–Magyarország 0:3

Eline Loyen–Pergel Szandra 0:3 (7, 3, 4)
Nathalie Marchetti–Madarász Dóra 0:3 (8, 7, 9)
Margo Degraef–Ambrus Krisztina 2:3 (-10, -6, 5, 7, 9)

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.13. 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33