Rg: bokatörése miatt 19 évesen visszavonul a 13-szoros orosz világbajnok

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2016.11.28. 16:34
null
A 2016-os olimpia volt Jana Kudrjavceva utolsó versenye (Fotó: Reuters)
Csupán 19 évesen visszavonul minden idők egyik legeredményesebb ritmikus gimnasztikázója, az orosz Jana Kudrjavceva. Kudrjavceva a 2015-ös olimpiai kvalifikációs világbajnokságon törött bokával nyert öt aranyérmet, majd megműtötték és hosszas rehabilitáció várt rá. Visszatért, de a sérülés azóta is kínozza, és úgy döntött, befejezi pályafutását.

Kudrjavceva visszavonulását az Orosz Ritmikus Gimnasztika-szövetség (VFRG) elnöke, Irina Viner-Uszmanova jelentette be a RIA Novosztyi hírügynökségnek.

A szenzációs szerkezelésű, halálpontos kezű Kudrjavceva 2013-ban robbant be a világelitbe, és végig domináns szerepe volt az előző olimpiai ciklusban: a 2013-as világbajnokságon 3, a 2014-es vb-n 5, a 2015-ös vb-n szintén 5 aranyéremmel zárt. A 2015-ös, stuttgarti világbajnokság előtt hónapokig bokafájdalmak kínozták, de nem tudták diagnosztizálni sérülését. A vb-n a szőnyegen kívül húzta a lábát, az összetett finálé végén már sírt a fájdalomtól gyakorlata után, a szőnyegen viszont világklasszis produkciót nyújtott – mint később kiderült, törött bokacsonttal edzett és versenyzett.

Kudrjavcevára műtét és hosszas németországi rehabilitáció várt, de a 2016-os szezonra felgyógyult, és favoritként utazott a riói olimpiára. A rendkívüli higgadtságáról ismert, nagyon jó versenyző típus Kudrjavceva szokatlanul idegesen tornázott, és az olimpiai fináléban buzogánnyal elkövetett hibája miatt le is maradt az aranyéremről, amelyet honfitársa, Margarita Mamun nyert meg.

Páratlan szerkezelés, jeges higgadtság – 13 világbajnoki aranyéremig repítették (Fotó: Reuters)
Páratlan szerkezelés, jeges higgadtság – 13 világbajnoki aranyéremig repítették (Fotó: Reuters)

Azt egyelőre nem tudni, hogy az olimpiai arannyal pályafutására csúcsára érő Mamun folytatja-e karrierjét – a legvalószínűbb az, hogy az elmúlt évek két legeredményesebb rg-sének egyikét sem láthatja a közönség a 2017-es, budapesti Európa-bajnokságon. Persze az utánpótlás elapadásától nem kell tartani: várhatóan a szenzációs adottságú, kétszeres világbajnok Alekszandra Szoldatova lesz az orosz „vezértornász.”

Kudrjavceva 13-szoros világ- és 9-szeres Európa-bajnokként, olimpiai ezüstérmesként és négyszeres Európai Játékok-győztesként vonul vissza 19 évesen. Ő volt minden idők legfiatalabb összetett világbajnoka, a bolgár Maria Gigova és Maria Petrova, valamint az orosz Jevgenyija Kanajeva után negyedik versenyzőként tudta kétszer is megvédeni összetett világbajnoki címét.

Legfrissebb hírek

„Percekig csak sírni tudtunk, annyira örültünk” – Szabados Dóra a magyar ritmikus gimnasztika sporttörténelmi sikere után

Egyéb egyéni
17 órája

28 évesen visszavonul Bartók Donát

Kézilabda
2025.06.09. 14:15

Rg Eb: hatodik és nyolcadik hely a magyar együttes kéziszercsapattól

Egyéb egyéni
2025.06.08. 19:16

Ritmikus gimnasztika Eb: Sztilijana Nikolova triplázott a szerenkénti döntőkben

Egyéb egyéni
2025.06.08. 14:42

Pigniczki Fanni döntős egyéni összetettben a ritmikus gimnasztika Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.06. 20:41

Női kosár: bejelentette visszavonulását Raksányi Krisztina

Kosárlabda
2025.06.05. 16:30

Utolsó mérkőzései előtt áll a németek klasszis asztaliteniszezője, Timo Boll

Egyéb egyéni
2025.05.28. 11:11

Visszavonult a válogatottal Eb-n szereplő hátvéd, Korhut Mihály

Magyar válogatott
2025.05.26. 14:05
Ezek is érdekelhetik