Dopping: az orosz birkózó elvesztette olimpiai érmét

MTI MTIMTI MTI
2016.11.17. 18:46
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) doppingolás miatt megfosztotta 2008-as ötkarikás ezüstérmétől Haszan Barojev orosz birkózót, aki a pekingi játékokon levett minták újratesztelése során bukott meg.

A NOB sajtószolgálatának csütörtöki közlése szerint Barojev, aki a kötöttfogásúak 120 kilogrammos kategóriájában zárt másodikként a kínai fővárosban, az anabolikus szteroidok közé tartozó turinabol használatán vesztett rajta. Az orosz birkózó 2004-ben olimpiai bajnok volt, emellett két világbajnoki címet is szerzett.

A NOB még a nyári riói olimpia előtt rendelte el a 2008-as pekingi és a 2012-es londoni játékokon levett doppingminták ismételt elemzését, bejelentve egyszersmind, hogy a fejlettebb ellenőrzési technológiával elsősorban az érmes sportolókra összpontosítanak.

Legfrissebb hírek

Doppingvétségért összesen 291 oroszt büntetett a WADA a moszkvai laboradatok alapján

Egyéb egyéni
12 órája

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok birkózó

Birkózás
20 órája

Négyéves eltiltást kapott, már fellebbezett a Chelsea sztárja

Angol labdarúgás
2026.04.29. 18:15

Szőke Alex: Még egy lapáttal rá kell tenni, tovább nyomni!

Birkózás
2026.04.29. 08:07

Mi hiányzott az ötkarikás részvételhez? Válaszol a legutóbbi magyar pályakerékpáros olimpikon

Kerékpár
2026.04.28. 13:04

Birkózás: Bácsi Péter szerint nem hangzik rosszul az eredménysorunk

Birkózás
2026.04.28. 09:15

Bajcajev Vlagyiszlav ezüstérmével zártuk a tiranai Európa-bajnokságot

Birkózás
2026.04.26. 19:40

Muszukajev Iszmail iskolabirkózást bemutatva Eb-bronzérmes Tiranában

Birkózás
2026.04.25. 19:14
Ezek is érdekelhetik