Rio 2016: Egyre közelebb a közös álom, az olimpia – Orbán Viktor

2016.09.23. 12:21
Az olimpiai és paralimpiai sikerek összekötik a magyarokat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az Országházban, ahol Áder János államfővel és Kövér László házelnökkel állami kitüntetésben részesítette a riói olimpiai és paralimpiai játékokon érmet szerzett sportolókat.

„Amikor önök dobogóra lépnek, nagyszerű és határtalan érzés magyarnak lenni, amely összeköt minket, Erdélytől a Felvidékig, Ausztriától Amerikáig” – fogalmazott a Kupolacsarnokban összegyűlt sportolók, edzők és sportvezetők előtt a kormányfő.

Mint mondta, az olimpiai, paralimpiai érmesek az egész nemzet példaképei lettek, „a mi hőseink, akiktől megtanulhatjuk, hogyan győzhetjük le lovagias küzdelemben ellenfeleinket”.

Közölte: meggyőződése, hogy ma Magyarországon egy kisgyermek nem sportösztöndíjak vagy új sportlétesítmények miatt kel fel hajnalban edzésre indulni, hanem hogy ő lehessen egyszer az új Hosszú Katinka, Kozák Danuta, Szilágyi Áron, Szász Emese vagy éppen Cseh László.

Ahhoz persze, hogy a legjobbak és a legelszántabbak elérhessék céljukat, kellenek úszómedencék, csarnokok, ösztöndíjak és példaképek is – tette hozzá. Azt ígérte, a kormány ezután is mindent megtesz azért, hogy minél több gyermek léphessen erre az útra.

Orbán Viktor szerint az olimpia megrendezéséért vívott küzdelemben is talán a magyar olimpikonok és paralimpikonok lehetnek a legjobb példaképek. A „közös álomnak”, az olimpia megrendezésének megvalósítása „egyre közelebb araszolgat” – jegyezte meg.

„Ha azzal a lelkesedéssel és kitartással dolgozunk a budapesti olimpiáért, amit Rióban önöktől láttunk (...), ha sikerül a fülünk mellett elengedni a cinikusok huhogását, és ha a szerencse is meglesz hozzá, akkor Dávid legyőzhet két Góliátot is” – utalt a Budapest mellett a 2024-es nyári játékok megrendezésére pályázó másik két városra, Párizsra és Los Angelesre.

A riói érmeseknek gratulálva a miniszterelnök úgy fogalmazott: ami az olimpián történik, az egy versenyzőnek már csak a hegy csúcsára vezető ösvény legutolsó szakasza, igaz, a legmeredekebb, ahol már levegőt is alig kap az ember.

„Most, amikor megemeljük a kalapunkat az összes kijutott versenyző előtt, függetlenül attól, hogy hányadik helyen végeztek, magunk előtt látjuk sportolóink egész pályafutását: a végeláthatatlannak tűnő edzéseket, a versenyek hosszú sorát, izzadságot, könnyeket, sérüléseket, a kudarcok utáni újabb és újabb talpra állásokat” – mondta.

Már az esélyig eljutni is rendkívüli teljesítmény – folytatta, megjegyezve, hogy nem mindenkinek sikerül „fülön csípni” ezt az esélyt például fáradtság vagy balszerencse miatt, egészségi vagy lelki okokból, vagy éppen egy vitatható bírói ítélet miatt.

A játékokon érmet szerzők nem pusztán a legjobbak közé tartoznak saját sportágukban, hanem a legjobbak legkiválóbbjai – méltatta a dobogósokat.

A kormányfő azt is megjegyezte, hogy a magyar szurkolók néha igazságtalanok, de amilyen túlzásokra ragadtatják magukat egy-egy kudarc után, olyan „túláradóan hódolunk bajnokainknak”.

„A kiegyensúlyozott, mértéktartó ítéletalkotás, ha sportról van szó, messze elkerül bennünket” – fogalmazott.

Az éremtáblázaton elért magyar helyezést úgy kommentálta: ha azt összevetik az ország népességével, világpolitikai és -gazdasági súlyával, az eredmény még fényesebb.

A kitüntetettek

Magyar Érdemrend Középkeresztje, a csillaggal:

Cseh László úszó, Hosszú Katinka úszó, Kozák Danuta kajakozó, Sors Tamás úszó, Vereczkei Zsolt úszó, valamint Kulcsár Győző és Anatolij Petrov edzők.

Magyar Érdemrend Középkeresztje:
Dani Gyöngyi vívó, Fazekas-Zur Krisztina kajakozó, Imre Géza vívó, Krajnyák Zsuzsanna vívó, Pálos Péter asztaliteniszezõ, Szabó Gabriella kajakozó, Szilágyi Áron vívó, valamint Csipes Ferenc és Udvarhelyi Gábor edzők.

Magyar Érdemrend Tisztikeresztje:
Boczkó Gábor vívó, Csipes Tamara kajakozó, Szász Emese vívó, Tóth Tamás úszó, valamint Beliczay Sándor és Feczer Viktor edzők.

Magyar Érdemrend Lovagkeresztje:
Biacsi Ilona atléta, Osváth Richárd vívó, valamint Antal Andor István, Decsi András, Horváth Péter, Rami Zur, Shane Tusup, Somogyi Béla és Tóth László edzők.

Magyar Arany Érdemkereszt:
Csonka András asztaliteniszezõ, Kapás Boglárka úszó, Kenderesi Tamás úszó, Márton Anita atléta, Pap Bianka úszó, Rédli András vívó, Somfai Péter vívó, valamint Dancsházy-Nagy Tamás, Plagányi Zsolt és Eperjesi László edzők.

Magyar Ezüst Érdemkereszt:
Hajmási Éva vívó, Suba Róbert kajakozó, valamint Erdei Péter, Szirmai Benedek András és Szabó Álmos edzők.

Magyar Bronz Érdemkereszt:
Konkoly Zsófia úszó, Lőrincz Viktor birkózó, Tunkel Nándor erőemelő, Veres Amarilla vívó, valamint Csamangó Attila, Győrfi Tamás, Jancsár László, Pákey Béla, Szabó Ozor János és Szamek Katalin edzők.

 

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35