Olimpia 2028: az ausztrálok támogatják a brisbane-i terveket

MTI MTIMTI MTI
2016.09.23. 11:41
Az Ausztrál Olimpiai Bizottság (AOC) támogatja Brisbane-t és környékének városait, hogy készítsenek megvalósíthatósági tanulmányt a 2028-as nyári olimpiára.

John Coates, az AOC elnöke pénteken elmondta, hogy a 2018-as Nemzetközösségi Játékok helyszínei közül szeretnének sokat bevonni, és az esetleges ausztrál pályázat is a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) gazdaságos játékok rendezésére vonatkozó Agenda2020-as irányelvét részesítené előnyben.

Azaz külön az olimpiára nem építenének számos arénát, stadiont, hanem a már meglévő létesítményeket használnák, és szükség esetén nem kizárólag egy város, hanem annak környéke is rendező lenne. Brisbane – Ausztrália harmadik legnagyobb városa – mellett Sunshine Coast és Gold Coast is otthont adna ötkarikás eseményeknek.

Az országban eddig kétszer rendeztek olimpiát: 1956-ban Melbourne-ben, 2000-ben pedig Sydneyben.

A 2028-as helyszínt 2021-ben jelöli ki a NOB, a hivatalos kandidálás 2019-ben indul.

A 2020-as olimpiának Tokió ad otthont. A 2024-es olimpia megrendezésére Los Angeles mellett Budapest, Párizs és Róma pályázott, ám az olasz fővárosnak nincs reális esélye azok után, hogy Virginia Raggi főpolgármester szerdán visszavonta a város támogatását.

A NOB jövő szeptemberben Limában dönt a 2024-es helyszínről.

 

Legfrissebb hírek

Dél-Afrika olimpiai rendezésre pályázna

Egyéb egyéni
2026.10.29. 13:07

Los Angeles 2028: bemutatták a hivatalos szlogent

Egyéb egyéni
2026.10.28. 15:58

Valóságos regény az 1956-os melbourne-i olimpia magyar küldöttségének utazása

Népsport
2026.10.25. 09:37

Gyulay Zsolt: Egy budapesti központú közép-európai olimpiának minden pályázóval szemben nagy esélye lehet

Egyéb egyéni
2026.10.21. 12:35

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
2026.10.14. 13:04

Közel kétharmados a budapesti olimpia támogatottsága a friss közvélemény-kutatás szerint

Egyéb egyéni
2026.10.07. 17:51

Olimpia 2036: Magyarország is jelezte a rendezési szándékát

Egyéb egyéni
2026.10.06. 14:10

Nagy dobásra készülnek a kínaiak a Los Angeles-i olimpián

Egyéb egyéni
2026.10.05. 21:29