Olimpia 2024: a Rómát vezető politikai erő nem támogatja a pályázatot

2016.09.08. 09:53
A júniusi önkormányzati választásokon az olasz fővárosban győztes 5 Csillag Mozgalom (M5S) vezetői szerdán ismét egyértelműen kijelentették, hogy nem támogatják Róma pályázatát a 2024-es nyári olimpia rendezésére.

Az ellenzéki párt szerdán tartott gyűlést, amelyen szimpatizánsaik előtt arról beszélt az M5S több vezetője, hogy az egyébként is komoly adóssággal küzdő fővárosban nehezen lenne finanszírozható a játékok lebonyolítása, az tovább mélyítené a korrupciót, s csupán a gazdag építési vállalkozások járnának vele jól.

„Azok, akik azzal akarnak meggazdagodni, hogy cementtel borítják be az országot, elmehetnek a pokolba. Éppen ezért nem tudjuk elfogadni az olimpia logikáját” – mondta Luigi Di Maio, az M5S egyik vezetője.

A rendezvényen a felszólalók a pályázati bizottságot vezető Luca di Montezemolo volt Ferrari-elnököt is keményen bírálták, elsősorban azért, mert az 1990-es labdarúgó-világbajnokság után – amelynek szervező bizottságát Montezemolo irányította – a felvett kölcsönöket egészen idén januárig törlesztette az állam.

Virginia Raggi polgármester, az M5S politikusa eddig is többször kifejtette, hogy egészen más prioritásai vannak, mint az olimpia, ugyanakkor a város hivatalosan még nem mondta le a kandidálást.
Giovanni Malago, az Olasz Olimpiai Bizottság elnöke és Matteo Renzi miniszterelnök egyaránt hangsúlyozták korábban, hogy a római városvezetés döntésén múlik, pályázik-e Róma vagy sem.

Ugyanakkor mindketten úgy vélik, hiba lenne a kandidálás visszavonása. Malago ezért a közel jövőben tárgyalni fog Virginia Raggival, s szeretné meggyőzni arról, hogy támogatni kell a projektet.

Amennyiben a római pályázatot visszavonják, a kandidáló Budapest mellett már csak két város maradna versenyben, Los Angeles és Párizs.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09