Olimpia 2024: a magyarok többsége örülne a rendezésnek

2016.09.09. 09:36
null
A magyar lakosság többsége pozitívan viszonyul a rendezéshez (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát – derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első közvélemény-kutatásából.

Az ország felnőtt népességét reprezentáló 1000 fős felmérés szerint csaknem kétharmadnyi válaszadó – 65 százalék – szerint legalább ugyanolyan vagy magasabb színvonalon (38, illetve 27 százalék) lennénk képesek a játékok megrendezésére, mint Rio de Janeiro. A fiatalok nemcsak a legelkötelezettebbek, hanem a legoptimistábbak is: 72 százalékuk szerint legalább a rióival azonos nívójú olimpia megrendezésére lenne képes Magyarország.

A rendezés mellett közel kétszer annyian elkötelezettek, mint ahányan ellenzik azt (58 illetve 32 százalék) és a lakosság mindössze 11 százaléka bizonytalan a 2024-es olimpiarendezést illetően. Az is kiderül az Ipsos kutatásából, hogy a társadalom minden rétegében a támogatók vannak többségben. A diplomások körében több mint kétszeres, a húszas-harmincas korosztályban több mint két és félszeres az olimpia híveinek aránya az elutasítókéhoz képest.

Az életkor növekedésével csökken a pozitívan viszonyulók aránya, és ezzel párhuzamosan nő a szkeptikusoké. Az iskolai végzettség emelkedésével egyre elterjedtebb az olimpia rendezésével való azonosulás és csökken a bizonytalanság.

A fővárosiak valamelyest megosztottabbak a rendezést illetően, mint a vidékiek (54 és 39 százalék, illetve 59 és 30 százalék). További jellegzetesség, hogy a társadalom kedvezőtlenebb anyagi helyzetben lévő rétegei, a nyugdíjasok és az alacsony iskolázottságúak körében lassan ugyan, de csökken a bizonytalanság. Míg decemberben az előbbieknek 21, az utóbbiaknak 20 százaléka volt bizonytalan, ma ez az arány 17 és 15 százalék.

Összességében elmondható, hogy a 2015. decemberében mért eredményekhez képest jelentős elmozdulás nem érzékelhető, a magyar lakosság többsége alapvetően pozitívan viszonyul a 2024-es játékok megrendezéséhez.

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35