Torna Eb: kihirdették a női csapatot, öten mennek Bernbe

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.05.09. 18:50
Draskóczy Imre szövetségi kapitány kihirdette a magyar csapatot a női tornászok június 1-jén kezdődő berni Európa-bajnokságára.

A magyar szövetség hétfői közleménye szerint Kovács Zsófia, Makra Noémi, Böczögő Dorina, Divéky Luca és Dévai Boglárka alkotja az ötfős együttest, a tartalékok Csányi Julianna és Székely Dóra
lesznek.
Kovács Zsófia, Makra Noémi, Böczögő Dorina, Divéky Luca és Dévai Boglárka alkotja az ötfős együttest, a tartalékok Csányi Julianna és Székely Dóra
lesznek.

Kovács Zsófia és Makra Noémi a riói tesztversenyen olimpiai kvótát érő helyen végzett – de a játékokon csak egyikük indulhat -, így alanyi jogon tagjai voltak az utazó keretnek, míg a másik három tornász a két válogatóversenyen mutatott teljesítménye alapján került az együttesbe. Draskóczy Imre hangsúlyozta, az a legfontosabb, hogy ki melyik szeren tudja segíteni a válogatottat.

A tornászokra a hétvégén világkupa vár: Várnában Böczögő Dorina mind a négy szeren, Dévai Boglárka ugráson és talajon, míg Csányi Julianna felemáskorláton és gerendán szerepel.

Az Eb-csapat jövő hétfőtől a kontinensviadalig a tatai edzőtáborban készül.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik