Öttusa-vb: 3 magyar döntős a férfiaknál, Marosi lemaradt

MTI MTIMTI MTI
2016.05.26. 19:30
A négy magyar induló közül három – Kasza Róbert, Tibolya Péter és Demeter Bence – jutott be a szombati döntőbe az öttusázók moszkvai világbajnokságának férfi versenyében. Marosi Ádám ugyanakkor kiesett, így a csapat nem lesz teljes.

A csütörtöki selejtezőben három 32 fős csoportban zajlottak a küzdelmek. Mindegyikből az első nyolc hely ért közvetlenül finálét, további tizenketten pedig pontszámuk alapján léptek tovább.

Az A-ban szerepelt a már olimpiai kvótás Kasza, aki vívásban 16 győzelmet aratott és 15 vereséget szenvedett el, amivel a 15. helyen állt. Ezt követően a 200 métert – a második legjobb eredményt elérve – 2:02.22 perc alatt úszta le. A lövészetekkel megszakított 4x800 méteres futást tizedikként kezdhette meg, és 11:15-ös – hetedik legjobb eredményével – ugyanezen a helyen végzett. Később kiderült, hogy pontszáma elég a döntőbe jutáshoz.

A B-csoportba a magyarok közül az egyéni induló Tibolya került, aki nyolcadikként végezve közvetlenül biztosította a helyét a fináléban. ő is vívással kezdett, de sokkal jobban: 21/10-zel fejezte be ezt a számot, ezzel második volt az úszás előtt. Gyengébb számában csak 25. lett 2:09.32-vel, a kombinált szám végén azonban még éppen be tudott jönni a direkt továbbjutást érő utolsó helyre. Ebben a részversenyben egyébként 11:20 perccel a tizedik legjobb eredmény volt az övé.

A C-csoportban küzdött az olimpiai ranglistán a közvetlen élcsoportban álló Marosi, illetve Demeter. Előbbi úszásban hatodik volt 2:01.08 perccel, a vívás viszont ezúttal nem ment neki, csak 14 asszót nyert, miközben 17-et elvesztett, így összesítésben a 17. helyre csúszott vissza. A lövészetes futásban a negyedik időt érte el 11:11 perccel, de – amint azt Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére elmondta – nagy tempót választott, emiatt viszonylag sok hiba csúszott a lövősorozataiba, így pedig nem tudott jelentősen előrelépni. Végül 13. lett, és pontszáma – a három csoport összevetése alapján - éppen nem volt elég a döntőhöz.

Ezzel együtt a kapitány szerint nagyon valószínû, hogy Marosi eddigi eredményeivel így is olimpiai kvótához jut majd a ranglistáról.

Demeter 2:04.07 percet úszott, aztán 23 győzelemmel és 8 vereséggel megnyerte a vívást, ezzel kellemes helyzetbe került. A kombinált számban már visszafogott, 11:51 perces eredmény is elég volt neki ahhoz, hogy beférjen az első nyolcba. Hetedikként ért célba, ami közvetlen továbbjutást ért.

A fináléban három magyar versenyezhet majd, de mivel Tibolya egyéni induló, a magyar csapat nem lesz teljes létszámú.

A moszkvai vb-n a férfi verseny döntőjének első három helye – csak úgy, mint a nőké – olimpiai kvótát ér. Ezen túl a megszerzett pontok még beleszámítanak a június 1-jével záruló világranglistába, amelyről legalább hat-hat öttusázó kerül majd az ötkarikás mezőnybe.

A világbajnokság pénteken a nők versenyének döntőjével folytatódik.

Legfrissebb hírek

Öttusa: Az utóbbi évek egyik legjobb alapozásán vagyunk túl – Belák János

Egyéb egyéni
2026.03.18. 22:19

Koleszár Mihály: Erős a magyar mezőny, nem adják ingyen az ob-címet

Egyéb egyéni
2026.03.17. 18:04

Gulyás Michelle: Hálás vagyok az edzőimnek, akiknek a segítségével érek el sikereket évről évre

Egyéb egyéni
2026.03.16. 22:11

A Nemzetközi Öttusaszövetség szervezi a jövőben az akadálysportok versenyeit is

Egyéb egyéni
2026.03.16. 11:06

Öttusa: Gulyás Michelle ötödször is országos bajnok, Koleszár Mihály sorozatban harmadik ob-címét szerezte meg

Egyéb egyéni
2026.03.14. 19:41

Gulyás Michelle és a BHSE győzött a nőknél a nyílt fedett pályás öttusa ob-n

Egyéb egyéni
2026.03.14. 15:17

Koleszár Mihály: Szerencsére nem egy ennél is fontosabb versenyen rontottam először az OCR-en

Egyéb egyéni
2026.03.14. 00:11

Öt magyar férfi versenyző döntős az öttusa Viwa Openen

Egyéb egyéni
2026.03.13. 18:58
Ezek is érdekelhetik