Rio 2016: a 18 éves magyar Tokióban már éremért vitorlázna

MTI MTIMTI MTI
2016.04.15. 15:29
A húsz között akar végezni a riói olimpián a vitorlázó Érdi Mária, akinek célja négy év múlva Tokióban már a pont- vagy éremszerzés lehet.

A 18 éves versenyző meglepetésre szerzett kvótát április 1-jén a mallorcai kvalifikációs versenyen Laser Radialban, ahogy fogalmazott, saját várakozásait is felülmúlva. Amint a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, ebben nagy szerepe volt új edzőjének, a négy olimpián is szerepelt osztrák Andreas Geritzernek.

„Azt hiszem, életem egyik legkeményebb négy hónapja következik – fogalmazott az ötkarikás felkészülésről Érdi Mária. – Talán az egyik legfontosabb lesz most a tapasztalatszerzés, de természetesen mindent bele fogok adni, hogy a legjobban teljesítsek. A 37 indulóból a legjobb húszban szeretnék végezni. Aztán a riói tapasztalatokkal és rengeteg fejlődéssel négy év múlva már a pont- és az éremszerzés lehet a cél."

Érdi a riói játékokig a franciaországi Hyeres-ben és az angliai Weymouth-ban indul világkupaversenyen.

Az olimpia azért is nagy kihívás lesz számára, mert a hajóosztályban nagyon fiatalnak számít, a mezőny legjobbjai 28-30 évesek.

Érdi Mária viszonylag későn, 14 évesen kezdett vitorlázni, de korosztályos versenyeken így is sikert sikerre halmozott: négyszeres ifjúsági világbajnok, ifjúsági Európa-bajnok, háromszoros magyar bajnok a felnőttek között, s ugyanennyiszer választották meg Magyarországon az Év női vitorlázójának.

A sajtótájékoztatón támogatási szerződést írt alá a fiatal vitorlázó a Sennebogen céggel, amelynek tulajdonában van a 300 hajóhellyel rendelkező balatonfüredi Hajógyári kikötő. Michael Seiferling, a csoport magyarországi leányvállalatának ügyvezetője egy kulcsot nyújtott át Érdi Máriának, ezzel jelezve, hogy a kikötő mindig otthonként várja.

Legfrissebb hírek

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
3 órája

Érdi Mária: Nem kell rögtön mindent megnyerni!

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:50

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19