Asztalitenisz ol. sel.: Lovas is megnyerte csoportját

Vágólapra másolva!
2016.04.13. 17:23
Lovas Petra is megnyerte csoportját az asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőtornáján, a svédországi Halmstadban, miután szerdai utolsó meccsén óriási küzdelemben 4:3-ra jobbnak bizonyult a lengyel Katarzyna Grzybowskánál.

Kedden a magyar játékos és ellenfele is megnyerte mindkét meccsét, így összecsapásuk tétje a négyes első helye volt.

A világranglistán 89. Grzybowska kezdett jobban, 1:0-ra, majd 2:1-re is ő vezetett, Lovasnak (99.) azonban sikerült fordítania.

Téglás Péter szövetségi kapitány hiába irányította az asztal mellől Lovast, a hatodik szett ismét a lengyelé lett, így következett a döntő játszma. Ez Lovas 4:0-s vezetésével kezdődött, de a folytatás már nem volt ilyen sima, a 35 éves magyar játékosnak a végsőkig kellett küzdenie, hogy meglegyen a fontos győzelem.

A márciusi, Kuala Lumpur-i csapat-világbajnokságon Grzybowska simán megnyerte kettejük találkozóját.

„Nagyon jó játékosnak tartom, ha jó napja van, bárkit képes megverni, engem megesz reggelire – mondta riválisáról az MTI-nek Lovas Petra, aki még percekkel a meccs után is úgy fogalmazott: el sem hiszi, hogy sikerült nyernie. – Nekem nagyon nem fekszik a stílusa, de most bizonytalanabbnak éreztem, mint máskor, biztosan foglalkoztatta a tét. Ez önbizalmat adott, és kihasználtam, hogy most nem volt százszázalékos.”

Lovas – aki kifejezetten az olimpiai kvalifikáció miatt tért vissza a válogatottba – a csoportelsőségnek köszönhetően a folytatásban, a főtábla első körében az egyik csoportmásodikkal csap majd össze.

Szerdán a csoportok utolsó fordulóit rendezték a Halmstad Arenában, a csütörtökön kezdődő főtáblás küzdelmekben a csoportok első három helyezettje folytathatja szereplését. Mind az öt magyar induló továbbjutott, ráadásul gyengébben rangsorolt ellenféltől egyikük sem kapott ki, és akadt egy-két bravúr is. A 16 kiemelt – köztük a tizedikként rangsorolt Póta Georgina – a legjobb 64 között kezd.

A svédországi tornán mindkét nemnél tíz – országonként legfeljebb két – egyéni olimpiai indulási jog talál gazdára.

A szerdai sorsolás után csütörtökön nyolc nyolcas táblán, kieséses rendszerben folytatódik a játék, a táblák győztesei a nap végére, három megnyert meccsel kvótát szereznek. A többiek – 56 játékos – pénteken ismét nekirugaszkodnak két 32-es táblán (az előző napi nyolc döntő vesztese kiemeltként itt csak a második körben kezd), és kieséses rendszerben szombat délutánra eljutnak a döntőkig, amelyek győztesei ugyancsak indulhatnak az olimpián.

ASZTALITENISZ, OLIMPIAI SELEJTEZŐ
NŐK, 3. FORDULÓ

13-as csoport
Lovas Petra–Katarzyna Grzybowska (lengyel) 4:3 (-8, 9, -7, 9, 9, -7, 8)
Eva Jurková (szlovák)–Eline Loyen (belga) 4:1 (-7, 12, 8, 11, 3)
A végeredmény: 1. Lovas 6 pont, 2. Grzybowska 5, 3. Jurkova 4, 4. Loyen 3
A győzelemért 2, a vereségért 1 pont jár.

Korábban
8-as csoport
Ni Xialian (luxemburgi)–Pergel Szandra 4:0 (6, 8, 6, 8)
A végeredmény: 1. Ni 4 pont, 2. Pergel 3, 3. Darija Trigolosz (fehérorosz) 2
Ebben a csoportban egy visszalépés miatt csak hárman maradtak, s mindenki továbbjutott.

FÉRFIAK
3-AS CSOPORT

Kou Lei (ukrán)–Kosiba Dániel 4:0 (10, 7, 10, 5)
Oláh Benedek (finn)–Linor Citaku (koszovói) 4:0 (5, 4, 7, 3)
A végeredmény:
1. Oláh 5 pont (10:4), 2. Kou Lej 5 (8:4), 3. Kosiba 5 (8:6), 4. Citaku 3.
9-ES CSOPORT
Lakatos Tamás
–Petjo Krasztev (bolgár) 4:1 (7, 10, –10, 9, 7)
He Zhiwen (spanyol)–Dmitrij Prokovcov (cseh) 4:0 (2, 5, 7, 9)
A végeredmény:
1. He Zhiwen 5 pont (11:6), 2. Lakatos 5 (10:8), 3. Prokovcov 5 (8:6), 4. Krasztev 3.
16-OS CSOPORT
Pattantyús Ádám
–Tan Ruiwu (horvát) 4:3 (9, –12, 11, 9, -8, –6, 7)
Tobias Rasmussen (dán)–Sztaniszlav Golovanov (bolgár) 4:3 (5, –9, –8, –6, 7, 12, 5)
A végeredmény:
1. Pattantyús 6 pont, 2. Tan Ruiwu 5, 3. Rasmussen 4, 4. Golovanov 3.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik